promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Oscar 2021: Anthony Hopkins behúzta a második díját is
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Átadták a 2021-es Oscar-díjakat. Anthony Hopkins kétszeres-, míg Frances McDormand háromszoros Oscar-díjas színész lett.

Chloé Zhao A nomádok földje című alkotása nyerte el vasárnap a legjobb film díját a 93. Oscar-gálán Los Angelesben. A koronavírus-járvány miatt új koncepcióval megrendezett ceremónián Zhao lett a második nő, aki átvehette a rendezői Oscart.

A kínai származású Zhao lírai hangvételű alkotása az Amerika nyugati tájain vándorló emberek életét mutatja be. A nomádok földje a 39 éves rendező harmadik nagyjátékfilmje, kevesebb mint 5 millió dollárból (1,5 milliárd forintból) készült Francis McDormand főszereplésével, de zömmel nem hivatásos színészekből álló szereplőgárdával.

A rendezői Oscart korábban csak egy nő nyerte el, Kathryn Bigelow A bombák földjén című filmjével. Zhao egyúttal az első színes bőrű nő, aki ebben a kategóriában győzni tudott.

„Mindig jót találtam az emberekben, akikkel találkoztam. (...) Ez az elismerés "mindenkinek szól, akinek van hite és bátorsága, hogy megtalálja a jóságot önmagában, és másokban, bármilyen nehéz is ez"

- mondta Zhao, amikor átvette a díjat.

A további díjazottak között van Frances McDormand, aki A nomádok földjében nyújtott alakításálrt kapta meg a harmadik Oscar-díját, míg Anthony Hopkins, aki élete egyik, ha nem a legnagyobb alakítását nyújtja a The Father című filmben, 1992 után most kapta meg a második aranyszobrát (első díját az 1991-es A bárányok hallgatnak-ért kapta).

Alább az idei díjazottak, és a jelöltek teljes listáját olvashatjátok!

Legjobb férfi mellékszereplő

  • Sacha Baron Cohen (A chicagó-i 7-ek tárgyalása) 
  • Daniel Kaluuya (Júdás és a Fekete Messiás) 
  • Leslie Odom Jr. (One Night in Miami) 
  • Paul Raci (Sound of Metal) 
  • Lakeith Stanfield (Júdás és a Fekete Messiás)

Legjobb női mellékszereplő

  • Maria Bakalova (Borat 2) 
  • Glenn Close (Hillbilly Elegy) 
  • Olivia Colman (The Father) 
  • Amanda Seyfried (Mank) 
  • Youn Yuh-jung (Minari) 

Legjobb jelmeztervezés

  • Emma
  • Mank
  • Ma Rainey: A blues nagyasszonya 
  • Mulan
  • Pinocchio

Legjobb filmzene

  • Da 5 Bloods
  • Mank
  • Minari
  • A kapitány küldetése
  • Lelki ismeretek

Legjobb animációs rövidfilm

  • Burrow (Disney Plus/Pixar)
  • Genius Loci (Kazak Productions) 
  • If Anything Happens I Love You (Netflix) 
  • Opera (Beasts and Natives Alike) 
  • Yes-People (CAOZ hf. Hólamói) 

Legjobb rövidfilm

  • Feeling Through
  • The Letter Room
  • The Present
  • Two Distant Strangers
  • White Eye

Legjobb hang

  • A Greyhound-csatahajó
  • Mank
  • A kapitány küldetése
  • Lelki ismeretek
  • Sound of Metal

Legjobb adaptált forgatókönyv

  • Borat 2
  • The Father
  • A nomádok földje
  • One Night in Miami
  • The White Tiger

Legjobb eredeti forgatókönyv

  • Júdás és a Fekete Messiás
  • Minari
  • Ígéretes fiatal nő
  • Sound of Metal
  • A chicagó-i 7-ek tárgyalása

Legjobb férfi főszereplő

  • Riz Ahmed (Sound of Metal) 
  • Chadwick Boseman (Ma Rainey: A blues nagyasszonya) 
  • Anthony Hopkins (The Father) 
  • Gary Oldman (Mank) 
  • Steven Yeun (Minari) 

Legjobb női főszereplő

  • Viola Davis (Ma Rainey: A blues nagyasszonya) 
  • Andra Day (The United States v. Billie Holiday) 
  • Vanessa Kirby (Pieces of a Woman) 
  • Frances McDormand (A nomádok földje) 
  • Carey Mulligan (Ígéretes fiatal nő) 

Legjobb animációs film

  • Előre (Pixar)
  • Over the Moon (Netflix) 
  • Shaun the Sheep Movie: Farmageddon (Netflix) 
  • Lelki ismeretek (Pixar) 
  • Wolfwalkers (Apple TV Plus/GKIDS) 

Legjobb operatőr

  • Júdás és a Fekete Messiás
  • Mank
  • A kapitány küldetése
  • A nomádok földje
  • A chicagó-i 7-ek tárgyalása

Legjobb rendező

  • Thomas Vinterberg (Még egy kört mindenkinek)
  • David Fincher (Mank) 
  • Lee Isaac Chung (Minari) 
  • Chloé Zhao (A nomádok földje) 
  • Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő) 

Legjobb dokumentumfilm

  • Collective (Magnolia Pictures and Participant) 
  • Crip Camp (Netflix) 
  • The Mole Agent (Gravitas Ventures) 
  • My Octopus Teacher (Netflix) 
  • Time (Amazon Studios)

Legjobb rövid dokumentumfilm

  • Colette (Time Travel Unlimited) 
  • A Concerto Is a Conversation (Breakwater Studios) 
  • Do Not Split (Field of Vision) 
  • Hunger Ward (MTV Documentary Films)
  • A Love Song for Latasha (Netflix) 

Legjobb vágás

  • The Father
  • A nomádok földje
  • Ígéretes fiatal nő
  • Sound of Metal
  • A chicagó-i 7-ek tárgyalása

Legjobb idegennyelvű film

  • Another Round (Dánia)
  • Better Days (Hong Kong)
  • Collective (Románia) 
  • The Man Who Sold His Skin (Tunézia)
  • Quo Vadis, Aida? (Bosznia-Hercegovina)

Legjobb smink

  • Emma 
  • Hillbilly Elegy
  • Ma Rainey: A blues nagyasszonya
  • Mank
  • Pinocchio

Legjobb betétdal

  • Fight for You (Júdás és a Fekete Messiás) 
  • Hear My Voice (A chicagó-i 7-ek tárgyalása) 
  • Húsavík (Eurovision Song Contest) 
  • Io Si (Seen) (The Life Ahead) 
  • Speak Now (One Night in Miami) 

Legjobb látványtervezés

  • The Father
  • Ma Rainey: A blues nagyasszonya
  • Mank
  • A kapitány küldetése
  • Tenet

Legjobb vizuális effektek

  • Love and Monsters
  • Az éjféli égbolt
  • Mulan
  • The One and Only Ivan
  • Tenet

Legjobb film

  • The Father (Sony Pictures Classics) 
  • Júdás és a Fekete Messiás (Warner Bros.) 
  • Mank (Netflix) 
  • Minari (A24) 
  • A nomádok földje (Searchlight Pictures) 
  • Ígéretes fiatal nő (Focus Features) 
  • Sound of Metal (Amazon Studios) 
  • A chicagó-i 7-ek tárgyalása (Netflix)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás