A nomádok földje-kritika: megérdemelné az Oscar-díjat?

Mind ez idáig toltam, halogattam ennek a filmnek a megtekintését, mert bár már tavaly ősszel lett volna rá lehetőségem, nem igen fogott meg benne semmi, ami arra ösztökélt volna, hogy leüljek elé. Aztán a Golden Globe után kaptam egy löketet, de igazán csak az Oscar-jelöltek bejelentése után határoztam el, hogy a héten már mindenképpen megnézem A nomádok földjét.

Chloé Zhao eddig is számos rangos díjat bezsebelt már ezzel az alkotással: egyebek között a Velencei Filmfesztiválon – ahol debütált –, megkapta az Arany Oroszlánt, elnyerte a kritikusok díját, és két Arany Glóbusszal is jutalmazták.

De a java még csak most jön, hiszen A nomádok földje hat kategóriában is esélyes az aranyszoborra: a legjobb vágás-, a legjobb operatőr-, a legjobb adaptált forgatókönyv-, a legjobb női főszereplő-, a legjobb rendező-, és a legjobb film kategóriában.

Amellett, hogy most már tényleg nagyon kiváncsi voltam a filmre, elsősorban azt akartam megnézni, hogy ezek közül melyik az a kategóriadíj, amit valóban megérdemelne. De először is lássuk a történetet!

Az egyetlen cég által ellátott nevadai kisváros gazdasági összeomlását követően Fern (Frances McDormand) mindent bepakol furgonjába és elindul, hogy modern nomádként a hagyományos társadalmon kívüli életet folytasson.

Igen, röviden összefoglalva valóban erről szól A nomádok földje, és ez nem is annyira nézőcsábító leírás, ráadásul az előzetes sem egy szokványos road movie-t sejtet, amiben a főhős egy nagyon hosszú úton eljut A-ból B-be, és közben különféle kalandokba, akadályokba, veszélyekbe ütközik, hanem egy sokkal lassabb folyású történetet.

Nos, Chloé Zhao harmadik játékfilmje valóban nem a fenti műfajt képviseli. Bár egy road movie-ról van szó, ez sokkal inkább egy belső utazás, ugyanakkor egy életstílus ábrázolása, és egy életérzés átadása. Ugyanis az alkotás valódi nomádokat vonultat fel a főszereplő társaiként, miközben Amerika nyugati felének végtelen vidékeit rója.

Minden egyes mellékszereplőnek külön története van, amiket Frennel együtt mi is megismerünk, és mikor éppen elkezdenénk ezeket az embereket sajnálni, ők maguk ragadják meg a vállunkat, és őszinte mosollyal az arcukon mondják a szemünkbe, hogy ez nem rossz dolog, ők szeretnek így élni, nekik ezt jelenti az igazi élet, az igazi szabadság.

Ennek a filmnek az a legnagyobb erénye, hogy annyi őszinteség, annyi természetesség, tiszta szeretet és törődés árad belőle, hogy kívülálló nézőként szinte el se akarjunk hinni, hogy ilyen létezik. Hogy valóban vannak még ilyen emberi kapcsolatok, ilyen kis boldogság-szigetek ebben a rohamosan romló világban; és ez az, amiről a film szólni akar. Nem történet-, vagy karakterközpontú akar lenni, puszta érzelmeket és érzéseket akar átadni ezeken a nomádokon keresztül.

Nem is kell mást várni ettől a filmtől, egyszerűen engedjük, hogy vigyen magával az úton, és megannyi apró történetet, megannyi jó embert megismertessen velünk. Jelen esetben Fren a mi sofőrünk, hiszen mindvégig vele haladunk az úton. Nagyon érdekes megnézni, hogy Fren miért ragaszkodik inkább a „furgonlakásához”, és miért nem választja a családját, a testvérét, ahol normális ágy és meleg étel is fogadná. Míg a legtöbb nomádnak nincs más választása, neki ott lenne a lehetősége egy jobb életre, de azzal a fájó emlékkel, ami ott tartja a kis birodalmában, már teljesen beskatulyázta magát.

Ezen a szálon tud érvényesülni a film másik oldala, a veszteség feldolgozása, a magányból és a gyászból való kitörés. Fren belső harcokat vív, miközben folyton úton van, és alkalmi munkákkal tartja fent magát. Utazása során több ezer mérföldet megtesz szeretett furgonjával, míg nem az útja visszavezet oda, ahonnan elindult. Ahonnan minden elindult azon a napon, mikor a gyárat bezárták.

Hogy a vágásért és az operatőri munkáért is megkapja-e a film az Oscar-díjat, azt nehéz megjósolni, de tény, hogy a film képi világa is gyönyörű és leírhatatlan. Viszont abban biztos vagyok, hogy a főszereplőt alakító Frances McDormand ezzel a filmmel be fogja húzni a harmadik díját, és Chloé Zhao aranyszobra is könyvelhető. A legjobb film kategóriában azért történhetnek meglepetések, de valószínűleg azt is be fogja húzni magának.

Mondanom sem kell, hogy mindegyiket megérdemelné, hiszen egy remek minimalista független film tele tiszta érzelmekkel, tiszta emberekkel, tiszta szeretettel. A filmben többször is elhangzó mondat pedig egészen kivételes hatással volt rám, amiről úgy gondolom, nem is kell megmagyaráznom, elég ha ezzel zárom soraimat:

„Lent az úton találkozunk”.

A film megtekinthető online, és április 8-tól a hazai mozikban.