Jöjj velem-kritika: Angelina Jolie, meg valami színesbőrű Pán Péter és Alice Csodaországban rémálom

A régi klasszikus mesék igazi aranytojást tojó tyúkok. Történetüket annyiféleképpen lehet feldolgozni, csűrni-csavarni, modernizálni, rosszabb esetben szétbarmolni, hogy sosem lehet azt mondani, hogy ennyit és ne többet; pedig néha nem ártana megálljt parancsolni. 1903 és 2020 között az Alice Csodaországban 22, míg a Pán Péter több tucat élőszereplős-, animációs-, filmes-, és sorozatos adaptcáiót szenvedett el, és még messze nincs vége, hiszen a Disney is bejelentette, hogy a saját, 1953-as rajzfilmes verziójuk is élőszereplős feldolgozást kap.

Bár mindkét mű rendkívül jó alapanyag, mégis feltevődik a kérdés, hogy

mi értelme ennyi bőrt lehúzni ezekről a történetekről? Van-e létjogosultsága ennyi adaptációnak? Meddig mehetnek el a készítők, ha fel akarnak dolgozni például egy Pán Pétert vagy egy Alice Csodaországban-t?

Egyesek szerint az alkotók már a 2015-ös Pán című filmmel is erősen feszegették az észszerűség határait. Nos, ha az ennyire kiakasztotta az embereket, kíváncsi vagyok, hogyan reagálnak majd a Jöjj velem című filmre, amiben mind Pán Péter, mind Alice színesbőrű.

Hogy Magyarországon kívül mit gondolnak róla, arról már lehetett hallani ezt-azt, ugyanis a film világpremierje 2020. január 24-én volt a Sundance Film Fesztiválon, majd decemberben az Egyesült Királyságban is bemutatták. Azóta szépen lassan elkezdett lefelé zuhanni a film értékelése: IMDb-n jelenleg 6-oson áll, Rotten Tomatoes-on pedig a kritikai-, és a nézői vélemények is átlagban 30 százalékra minősítették a látottakat. De lássuk, mivel is állunk szemben!

Egy családi tragédiát követően, Peter és Alice élete fenekestül felfordul. A fiatal testvérpár egyre távolabb és távolabb sodródik szüleiktől, és hamarosan dönteniük kell, hogy az otthon biztonságát vagy a képzeletük nyújtotta határtalan kalandokat választják majd, amelyek egészen Csodaországig és Sohaországig sodorhatják őket. Légy te is szemtanúja annak, ahogy megszületik Pán Péter és Alice Csodaországban legendája!

A Jöjj velem hivatalos magyar leírását olvashattátok az imént, ami arra ösztönzi az embert, hogy legyen szemtanúja Pán Péter és az Alice Csodaországban legendája születésének. Nem szokásom javasolni senkinek, hogy mit nézzen meg, és mit nem, de óva intek mindenkit, hogy álmatlan éjszakákat okozzon magának ezzel a filmművészeti zsákutcával. Bár az Alice Csodaországban-t szokták nonszensz meseregényként bekategorizálni, ez a film jóval inkább nonszensz.

Értem én, hogy manapság divat, már-már alapkövetelmény, hogy mindent "átszínezzünk" és ennek mint tudjuk, hamarosan A kis hableány is áldozatául esik a Disney keze által, de miért kell ennyire kiherélni az öröklétű klasszikusokat, amelyeken gyermekek milliói nőttek fel. Igaz, hogy a Jöjj velem elsősorban motívumokat, karakterek neveit, és apróbb történetelemeket lop Lewis Carroll és J.M. Barrie műveiből, de a film végén azért csak sikerül öt percet szánni arra, hogy egy addig családi drámára, valamint a gyermekek felnőtté válására és álmodozni akarására épülő történetből átessünk a ló túloldalára, és erőszakkal lenyomják a néző torkán, hogy

márpedig ez akkor is egy színesbőrű Pán Péter és Alice Csodaországban crossover / eredetsztori, ha tetszik, ha nem.

Aztán hogy ez végül hány embernek fekszi meg a gyomrát, azt mindenki a maga ízlésének megfelelően döntse el. Véleményem szerint sokkal okosabb lett volna az Egyiptom hercegét és a Merida, a bátor-t is rendezőként jegyző Brenda Chapman-től, és a film forgatókönyvét szerző Marissa Kate Goodhill-tól, ha kicsit más irányból közelítik meg ezeknek a meséknek az átreformálását.

Teszem azt, ha eredtileg is az volt a cél, hogy ne magát az alapműveket adaptálják, csak merítsenek belőle, akkor egy olyan alternatív történettel rukkolhattak volna elő, amiben Sohaországot és Csodaországot az Angelina Jolie által alakított anya karakter meséiből ismernék a gyerekek, akik az álmaikban mindig belecsöppennek kis fantáziavilágaikba: Peter Sohaországba, ahol Pán Péterként jelenik meg, míg Alice Csodaországban töltené az álomidejét. De ahogy megtörténik a tragédia, és a családi problémák csak egyre halmozódnak, a két gyerek már nem csak az álmaikban, de ébren is ezekben a világokban akarnak élni.

Így ebben a formában nem is lenne azzal senkinek se gondja, hogy miért színesbőrű Pán Péter, Alice, Hook kapitány, és az Őrült Kalapos, és bizonyos dolgok így is vannak jelen a történetben, de Chapman-ék nem elégedtek meg egy alternatív sztorival, muszáj volt a legvégére eredettörténetet csinálni belőle.

Persze a válasz nagyon egyszerű erre: ha nem úgy adták volna el, mint egy Pán Péter és Alice Csodaországban vegyítés, és nem rakták volna bele Angelina Jolie-t, akkor valószínűleg a kutyát sem érdekelte volna az egész, de ha egyértelműen beleépítik a marketingbe, hogy ez egy színesbőrű változata két klasszikus mesének, az már elég polgárpukkasztó ahhoz, hogy nagyobb figyelmet és érdeklődést irányítson egy egyébként érdektelen, és végső formáját tekintve értelmetlen alkotásra.

Ha már szóba került Angelina Jolie, muszáj néhány szót emítenem róla is: bár jól játssza a megtört családanyát, jelenléte nem azért volt szükséges a filmben, mert egy másik színésznő ne tudta volna ezt így eljátszani, hanem mert kellett egy húzónév. Ugyanezen oknál fogva került a filmbe Michael Caine is, aki egyike a felesleges mellékszereplők népes táborának, akik felbukkannak pár percig.

A Jöjj velem nem lett volna egy vállalhatatlan film, ha nem akartak volna egy eredettörténetet kierőszakolni belőle. Aki csak azért nézné meg, mert Pán Péter és Alice Csodaországban, az inkább ne ártson magának vele, de ha úgy ülne neki, mint egy alternatív sztorinak, aminek a végéről inkább tudomást se fog venni, akkor lehet tenni vele egy próbát. Mindenesetre csodát ne várjon tőle senki, és ne magát hibáztassa az, akinek a film megtekintése után nem jön meg a kedve, hogy álmában leruccanjon a nyúlüregen keresztül Csodaországba, vagy a második csillag után jobbra elrepüljön Sohaországba.