Egy francia férfi szerint különös szerkezet szállt le a birtokán, majd másodpercek múlva eltűnt. A helyszínen talált nyomot laboratóriumok vizsgálták, az UFO-rejtély azonban 45 év után is lezáratlan. 1981.
1981. január 8-án a dél-franciaországi Trans-en-Provence egyik lakója éppen egy vízszivattyú védelmére szolgáló kis építményen dolgozott, amikor sziszegő hangra figyelt fel. Elmondása szerint egy szürke, kör alakú szerkezet ereszkedett le a birtokán, néhány tíz méterre tőle. Rövid időre földet ért, majd felemelkedett, és nagy sebességgel eltűnt a szeme elől – olvasható a GEIPAN hivatalos esetleírásában.
Néhány másodpercig a földön állt a férfi által látott UFO
A szemtanú körülbelül 2,5 méter szélesnek és 1,7 méter magasmak becsülte az objektumot. Cinkszürke felületet, a közepén vastagabb sávot, az alján pedig kiálló, kerek formákat írt le. Sem lángot, sem füstöt nem látott. Az egész megfigyelés mindössze 30–40 másodpercig tartott.

Szögeket és gombostűket rejtettek a gyerekek csokijába, Magyarországon is nyomoz a rendőrség
Olvass tovább...
Amikor odament a helyhez ahol a szerkezetet látta, nagyjából két méter átmérőjű nyomot vett észre a földön. A körvonal egyes részein csúszásra utaló jelek látszottak. Másnap csendőrök érkeztek a birtokra. Meghallgatták a férfit, fényképeket készítettek, és mintákat gyűjtöttek. Nemcsak a nyomból vettek földet: a környezetében növő vadlucernából is kerültek minták a vizsgálókhoz.
Négy laboratórium vizsgálta a talajt, a rejtély mégis megmaradt
Február 17-én a GEPAN munkatársai is felkeresték a helyszínt. A talajnyom ekkor még látható volt, és újabb mintavételeket végeztek. A földminták elemzésébe négy laboratóriumot vontak be.

„Floridában kezdenek elszabadulni a dolgok.” - Gengszterrák terrorizálta a környéket - Videó
Olvass tovább...
A vizsgálatok talajtömörödést, valamint vasat, vas-oxidot és más anyagmaradványokat mutattak ki. A növényi minták biokémiai elemzése elváltozásokat jelzett, amelyek összefüggést mutattak a nyomtól mért távolsággal. Kiváltó okukat nem sikerült meghatározni. A vizsgálatok ugyanakkor nem bizonyították a férfi által leírt leszállást. Az objektumot egyedül ő látta, a talajon és a növényeken észlelt eltérésekből pedig nem lehwtett megállapítani, pontosan mi történt. A Trans-en-Provence-i eset jelenleg is D besorolással szerepel a GEIPAN nyilvántartásában: a vizsgálat után azonosítatlan maradt. A kétméteres nyomot dokumentálták, az eredetére azonban 45 év elteltével sincs lezárt magyarázat.

