Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Wonder Woman 1984-kritika: megérte ennyit várni rá?

Wonder Woman 1984-kritika: megérte ennyit várni rá?

Zene, Film & Kultúra

Wonder Woman 1984-kritika: megérte ennyit várni rá?

Zene, Film & Kultúra

Helmeczi Benjamin - 2020.12.27. 19:19

Oly sok hónapnyi tologatás, átütemezés után végre megérkezett a Wonder Woman 1984, ami ha úgy tetszik, a Warner Bros. karácsonyi ajándéka. De hogy mennyire örülünk neki, azt spoilermentes kritikánkban elmondjuk.

A pandémia miatt rengeteg filmet kellett elhalasztani, némelyiket többször is. A Wonder Woman 1984 is több új bemutatódátumot kapott, de a legutolsót végül tartani tudta a Warner Bros. Igaz, ehhez komoly áldozatot kellett hozniuk, ugyanis a film egyszerre debütált az HBO Maxon, és az amerikai mozikban (már amelyik nyitva van).

Az HBO streamingoldala Magyarországon egyelőre nem érhető el, így a hazai rajongóknak marad a jól ismert torrentezés, de azért sokan sajnálják, hogy a DC legújabb szuperhősfilmjét nem rögtön nagyvásznon, a moziban nézhetik meg. Magam is hasonló szívfájdalommal gondoltam ebbe bele, mikor leültem megnézni a Wonder Woman 1984-et, de eldöntöttem, hogy ha egy olyan ütős, a '80-as évek hangulatát és stílusát sugárzó, akciódús alkotást fogok látni, amilyet a 2017-ben bemutatott első rész, és a folytatás előzetese után vártam, akkor bármikor is érkezzen meg a magyar mozikba, én jegyet fogok rá váltani.

A túlzottan hosszúra nyújtott film nézése közben aztán egyre inkább ellaposodott bennem ez az elhatározás, majd a végére már teljesen biztos voltam benne, hogy nem akarok erre befizetni.

A 2020-as év végére az emberek megérdemelték volna, hogy egy igazán velős, tartalmas szuperhőskalandot lássanak, ami 150 percre teljesen kizökkenti őket a hétköznapokból, és elfeledteti velük a problémáikat, de a magam részéről nagyot kellett csalódnom.

Képzeljünk el egy ajándékot, amire nagyon vágyunk! Eljön a karácsony, és mikor kicsomagolod, boldog vagy, mert végre megkaptad. De amint használni kezded, rájössz, hogy csúnyán átvertek vele, mert közel sem azt tudja, amit ígértek.

Hasonló érzéseim vannak a Wonder Woman 1984-el kapcsolatban is: megkaptam az ajándékot, amire rég vágytam, és csalódnom kellett benne.

Az a tény, hogy Gal Gadot-nak még mindig piszok jól áll ez a szerep, kétségtelen; hogy Patty Jenkins továbbra is egy remek rendező, vitathatatlan – bár, aki csak a Wonder Woman-t látta tőle, azok nem érthetik, miről beszélek. De hogy a Wonder Woman 1984 az év filmje vagy egy mestermű lenne, mint ahogy több külföldi filmes újságíró is jellemezte, nagyon erős túlzás.

Legnagyobb hibája, hogy indokolatlanul hosszú. Jenkins és írótársai egy látványos, de felesleges jelenettel indítanak az amazonokkal, amelyből már kisebb ízelítőt korábban kaptunk a Warner-től, majd rögtön belecsöppenünk a '80-as évek Amerikájába, ahol a barátságos és közkedvelt Diana bajbajutott menyasszonyokat ment meg, és ékszertolvajokat kap el egy zsúfolt plázában. Mellette persze dolgozik, mint minden hétköznapi ember, és itt ismerkedik meg Barbara Minervával, aki megmutat neki egy különleges tárgyat, ami állítólag teljesíti bárkinek a kívánságát. Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy végül ez a tárgy okozza a globális problémát, ami aztán egy atomháború szélére sodorja a világot.

Talán az első, és legfontosabb kérdés, hogy mi értelme volt 1984-be helyezni a történetet, azt leszámítva, hogy manapság az a trendi Hollywoodban, hogy megmutatják, milyen jól értenek a régi idők újrateremtéséhez. A válasz az, hogy semmi, hiszen ezt a cselekményt akár közvetlenül a Batman Superman ellen előttre is helyezhették volna, ha már a készítők minden áron azt akarták megmutatni, hogy Diana hogyan tudja elrejteni az erejét és a kilétét az emberek elől, és lássuk be, a modern technika világában ez izgalmasabb is lett volna.

Ráadásul ez a miliő egyáltalán nem képes ámulatba ejteni a nézőt, egyedül a visszatérő Steve Trevor, vagyis Chris Pine az, aki úgy csodálkozik rá a számára fejlettebb világra, mint egy kisgyerek, és tulajdonképpen ez is adta volna a film humorát, de ezt olyan sokszor láttuk már, hogy itt már csak unalmas és elcséptelt. Csak úgy, mint a film első fele. A már fent említett plázás akciózás után hosszú időre leül a cselekmény, és átmegyünk egy szentimentális karakterdrámába, ami egyébként abszolút jól működik, és itt ütközik ki leginkább, hogy Patty Jenkins miben is tehetséges, de egy Wonder Woman esetében a magam részéről több naftát várnék.

Számomra kiábrándító volt, hogy kényelmesen ballagunk a cselekményben, de az első „keményebb” akciójelenethez csak másfél óra után érkerünk meg. Az is olyan, amit egyedül Hans Zimmer kibővített főtémája javít fel, mert arra, amit látunk, még Harrison Ford is képes volt az Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatóiban. Persze, meg van magyarázva, hogy miért olyan az a bizonyos konvoj-jelenet, amilyen, de őszintén szólva a film egyik akciójelenete sem nevezhető még élvezetesnek sem, nemhogy emlékezetesnek. Tökéletes ellenpélda erre az első részből a Senki földje-jelenet. Véleményem szerint Gal Gadot ott volt utoljára az a Wonder Woman, akit én, ha nem is az egész film alatt, de folytatás második felében látni akartam.

Bár az akció és az izgalom szempontjából a Wonder Woman 1984 közel sem nyújtotta azt az élményt, amit elvártam tőle, de az a szomorú, hogy a szereplők szempontjából sem tudtam élvezni. Ezalól kivételt képez Pedro Pascal, aki az én szememben abszolút ellopta a showt. Nehéz konkrétumok, spoilerek nélkül beszélni róla, de abból a karakterből, amit ő rá írtak, kihozta a maximumot, és kifejezetten jól állt neki ez a hatalomra és hírnévre éhes félőrült szerep; ráadásul ez esetben nem is kellett 90 százalékban sisakot viselnie, szóval alaposan meg tudta csillogtatni színészi tehetségét.

Nem úgy Kristen Wiig, aki óriási csalódás volt mind Barbaraként, mind Gepárdént egyaránt. Igaz, ez nem rajta múlt, már a forgatókönyv megírásakor leamortizálták a karakterét, pedig óriási potenciál volt benne, de így csak feleslegesen elfecsérelték erre a filmre. Véleményem szerint Gepárdot inkább a 3. részre kellett volna tartogatni, mint egy önálló antagonista, úgy is mondhatnám, mint egy balul sikerült kívánság visszavonhatatlan, közveszélyes következménye, aki ebben a filmben még csak a szerencsétlen doki és Diana barátnője lett volna, míg a következő részben Csodanő halálos ellenfele.

Fontos említést tennem a film zenéjéről, amit a zseniális Hans Zimmer szerzett. Nos, mindent összevetve a mester ezúttal sem okozott csalódást, újfent hozta a tőle megszokott minőséget és temperamentumot; egyben visszahozta a Batman Superman ellen egyik témáját is, amivel sikerült sokkal jelentőségteljesebbé tennie a filmnek azt a bizonyos pontját, ami nélküle közel sem lett volna olyan, amilyen. Nyilván ez így most elég ködös, de ha megnézitek, és elérkeztek ehhez a jelenethez, érteni fogjátok.

Összességében a Wonder Woman 1984 érzelmes karakterdrámaként, ha közel sem hibátlanul, de fényévekkel jobban tudott működni, mint egy akciódús szuperhősfilmként, amibe teljesen feleslegesen hozták be a '80-as éveket, és amibe Patty Jenkins túl sok mindent akart beletuszkolni, ami végül a minőség rovására ment. Hogy erre a filmre vágytunk volna, azt mindenki döntse el maga, hiszen ez épp úgy szubjektív dolog, mint ez a kritika, szóval mindenkit arra bíztatok, hogy nézzétek meg Csodanő újabb kalandját, és mindenképpen várjátok meg a stáblistás jelenetet is.

Borítókép: Wallpaper Cave