József Attila végzetéről olyan rendkívüli infót hoztak nyilvánosságra, ami példátlan

Tragikusan korán hagyta itt az életet József Attila, aki ennek ellenére teljes és magas értékű költői életművet hagyott ránk. Mit lehet tudni a végzetéről? Vajon tényleg eleve elrendelt volt a sorsa, nem is történhetett volna másképp, fiatalon halálra volt ítélve?

A hivatalos álláspont 1937-ben öngyilkosságot követett el Balatonszárszón, ugyanakkor sokan vannak meggyőződve arról, hogy csupán véletlen baleset történt a vasútállomáson. Hiszen József Attila azokban a napokban szinte csupa jó hírt kapott, sőt nősülésen törte a fejét.

Tinikorának szerelmi életéről is meglepően sokat tudunk, és ennek egyik fontos állomása volt a Makón töltött időszaka. 1920-ban került a makói gimnáziumba, és volt jó néhány fellángolása, majd 1923. március 1-jén megismerkedett Espersit János leányával, Máriával (becenevén Cacával), aki a múzsája lett. A mindössze 18 éves József Attiláról a lány így emlékezett meg:

„Amikor hazaérkeztem, Attila már ott lakott, de én nem tudtam róla. Édesapám bemutatta: ez itt József Attila, a jövő egyik legnagyobb költője! Úgy látszik, meglepetve és kételkedve nézhettem, mert apám megismételte: igen, a jövő legnagyobb költője lesz!”

A férfi ezután bemutatta egymásnak a fiatalokat, majd magukra hagyta őket. Nyilvánvaló volt, hogy az apának nincs ellenére a találkozás, a fiú és a lány viszont inkább zavart érdeklődéssel fordultak egymás felé. József Attila leültette Cacát egy székre, majd megkérte, hogy egy darabig ne szóljon hozzá, és ekkor egy szép verset rögtönzött hozzá:

„Valaki másnak kéne mostan jönni, / Ki nálam mégis szebben tud köszönni, / Ki nem dadog, látván szépségedet: / Bátor, bolondos, lelkes nagy-gyerek”

– indította a Lányszépség dicsérete című költeményét. Aminek a kéziratát természetesen a lánynak ajándékozta, azzal a nem túl szerény megjegyzéssel, hogy egyszer még nagyon büszke lesz rá.

Valóban így is lett, de az még nagyobb csoda volt, hogy a jól induló történetnek nem lett folytatása. József Attila gyorsan továbblépett, 1924-ben már a Ria, Gitta, Luca nevek jelentek meg a lírájában, Cacát látszólag hamar elfeledte.

Pedig, ha akkor közelebbről megismerik egymást, gyors házasság is lehetett volna a dologból, és talán boldog is, ha már az apának sem volt kifogása a fiatalok ismerkedése ellen. Ez azonban már a fikció témakörébe tartozik, így felesleges azon morfondírozni, járhatott volna-e boldogabb sors a költőnek.

Íme a szépséges Caca, akit magának választhatott volna a költő: