Videófelvétel három magyar szabadságharcosról, 1865-ből

CST

2020.08.16 07:07

Zene, Film & Kultúra

CST

2020.08.16 07:07

Bódy Gábor, a tragikus sorsú magyar filmrendező 1974-ben rendezte meg az első nagyjátékfilmjét, amellyel egyből zajos sikert aratott szakmai berkekben. A publikum azonban egy kis zavart érzett az erőben, amikor a filmet nézte. Talán ezért is van az, hogy manapság sem sokan ismerik ezt a nagyívű kísérleti alkotást, amelyben benne feszül egy egész korszak feszültségtengere, és talán egy egész nemzet sorstragédiája. Segítünk megérteni, hogy mit kell látnotok, ha ráveszitek magatokat, hogy megnézzétek.

A magyar szabadságharc bukása után járunk tizenhat évvel, 1865-ben, amikor már az amerikai polgárháború is utolsó napjait éli. A levegőben van a béke, Dél bármelyik pillanatban leteheti a fegyvert.

A film három, az északiak oldalán fegyvert ragadó magyar katona életébe nyújt betekintést. A három katona pedig három mentalitást jelképez.

Az északiak a magyar nyelvnek is köszönhetik, hogy megnyerték a háborút

Olvass tovább...

Fiala János, a tudós, a térképész, aki az új világ körülményei közepette már a lehetőségeket fürkészi. Épp egy vasutat építeni szándékozó cég keresi meg őt a film elején. A második hősünk, Vereczkey, aki állandóan farkasszemet néz a halállal, mindig azokat a szituációkat keresi, ahol veszélyben lehet az élete.

Nem érdekli mi történik, csak történjen már valami nagyobbszerű.

A két szélsőség között evickél Bodogh, aki nem tud beilleszkedni az új világba, és már nagyon harcolni sem akar: egy cél vezeti, de az nagyon erősen – haza akar végre menni.

Már hallomásból tudja, hogy otthon készül valami megbékélés, közeledik a kiegyezés (1867). Maró honvágy gyötri, és mindent megtenne, hogy újra Magyarországon lehessen.

A filmet egész végig áthatja valamiféle csendes kilátástalanság. Az, hogy a nagy idők elmúltak, és most egy vadonatúj játékban kell bizonyítaniuk az egykori szabadságharcos katonáknak, de ezek már nem azok a daliás idők.

Ezt a félelmetes hangulatot a szerző zörejekkel, roncsolt zenékkel és egy általa kifejlesztett technikával, a fényvágással teremti meg. A fényvágás által Bódy direkt roncsolta a már kész felvételeket,

hogy úgy hassanak, mintha valamiféle dokumentumfilmet néznénk egy olyan időszakból, amikor a videózás még nem is létezett.

A hatást úgy kelti életre, hogy a film színezésével és archivizálásával olyan hatást kelt, mintha mozgó dagerrotípiákat néznénk. És ugye ki ne ismerné a leghíresebbet, amely már a középiskolai olvasókönyvekben is feltűnik,

a Petőfiről készült híres dagerrotípia.

A film ugyan 48-as emigránsokról szól, de ne feledkezzünk meg arról, hogy a Kádár-kori Magyarországon folyamatos volt az emigráció. Az ötvenes, hatvanas és a hetvenes években is voltak nagyobb dobbantások, köztük pedig Bódy sok értelmiségi barátja is a távozás mellett döntött.

De a magyar emigráció története nagyon messzire nyúlik, egészen a 16. századtól ível.

Neki az emigrációs tapasztalat elsőkézből jött, és talán többször meg is fordult a fejében, a film az ő dilemmáiról is szól tehát, miközben megelevenedik a mozdulatlan Kádár-korszak is, amikor a dolgok csak megtörténnek.

Általában azok az emberek lépnek le, akikben megvan a progresszió, de ezt egy haldokló rendszer nem tudja jól becsatornázni a társadalmi vérkeringésbe.

Az emigráció tehát egyszerre válik a bezártság és a szabadság szimbóluma, egy olyan létállapot, amikor korlátozottan vagy szabad, de mégis kinyílik az elméd, és sokkal érzékenyebb vagy a körülötted zajló világ apró rezzenéseire.

Bódy számára ez a kísérleti film a terep a szabadság kiteljesítésére egy zárt ajtókkal teli világban. Talán ez a kulcsa Bódy beszervezésének (és öngyilkosságának) is. Ugyanis, mint később kiderült ügynök volt, megalkudott a rendszerrel, társairól pedig folyamatosan jelentett. Az életmű ezen aspektusból történő feldolgozása azonban még késik, ez majd a jövő zenéje lesz.

Formailag egy avantgárd filmről beszélhetünk,

amely élesen szakít a konvenciókkal, és így persze a színtiszta közérthetőséggel is. Személyes filmről van szó, amelyben Bódy kísérletezik az anyaggal és magával a médiummal, a filmmel is.

Minden idők legnyomasztóbb filmje, amit pár perc múlva viszolyogva kapcsolsz ki

Olvass tovább...

A magyar filmtörténetben olyan alkotások mellett a helye, mint Jeles András Kis Valentinója vagy Erdélyi Miklós filmje, a Verzió, amely a tiszaeszlári véres drámát csomagolja új köntösbe: kicsit horror, kicsit más, mint az előttelévő verziók, dehát pont ettől kísérleti a film.

Az Amerikai anzix egy nagyon különleges film, amelyet mindenkinek ajánlunk, hogy nézze meg, ugyanis olyan hangulatot ad, mint kevés magyar film,

és amelynek a gondos elfogyasztása után kicsit megállunk, és elgondolkozunk azon, hogy mit jelent magyarnak lenni ebben a rohanó világban. Kicsit megértjük eleink motivációját és tragédiáit is, miközben szembesülünk az egyéni lehetőségek tengerével. Merthogy igenis mindig van választás, persze az már más kérdés, hogy éppen mi között választhatunk, abba pedig már bele se megyünk, hogy min múlik, hogy jót választunk-e.

Bódy Gábornak amúgy több kisebb filmje és színházi rendezése mellett még két nagyjátékfilmre futotta rövid élete alatt.