Emberi ürüléket használt munkáihoz Leonardo da Vinci, még a Wikipedia sem említi a szokatlan kísérletet

Leonardo Da Vinci a reneszánszember ékes példája. Bár a legtöbben főleg képzőművészként ismerik a munkásságát, azonban még ezen a területen is időről időre kerülnek elő új rajzok, vagy vázlatok, amik újra és újra megdöbbentik még a laikusokat is. Van azonban egy olyan szakmája is, melyben szintén nagyon tehetséges volt, ám gyakorlatilag senki sem tudott róla, egészen eddig. Egy új kiállítás a franciaországi Amboise-ban végre előtérbe helyezi a legelhanyagoltabb tevékenységét. Művész volt, tudós, zenész és egy olyan mechanikus oroszlán megalkotója, amely képes volt több lépést is megtenni, majd feltépni a saját mellkasát, hogy liliomokkal árassza el a francia királyt. Leonardónak azonban volt még legalább egy olyan megszállottsága, amiről valószínűleg nem is tudtál: a parfümök.

Miért volt fontos a parfüm?

Nem kellene meglepődnünk azon, hogy egy olyan polihisztor, mint da Vinci, hiánypótló tevékenységekkel foglalkozott - elvégre a fickó évszázadokkal azelőtt tanulmányozta a geológiát, pedig Európában ekkor aligha jutott másnak eszébe kőzeteket nézegetni, hogy megismerje azokat.

„A reneszánsz idején, amikor da Vinci élt, a parfümök és az illatok a mindennapi élet alapvető részét képezték” - magyarázza Dr. Caro Verbeek, a Kunstmuseum Den Haag és a Vrije Universiteit Amsterdam illat- és művészettörténésze, a Sul Naso című könyv szerzője, aki több mint két évtizede tanulmányozza az illatok és a művészet kapcsolódási pontjait. 

A virágillatok teljes skálája megtalálható volt: a még mindig népszerű illatoktól kezdve, mint a jázmin, a levendula, a rózsa és az írisz, a keserű narancs és a mandula, egészen olyanokig, amelyeket manapság valószínűleg nem tartanánk annyira kellemesnek - „Azt hiszem, a ligustrum vulgare [vadszilva] használata manapság kevésbé divatos” - jegyzi meg Verbeek - „és a spikenard is, amelyet sokan meglehetősen undorítónak találnak (földes és sajtos jegyei is vannak, de még ma is alkalmazzák különböző termékekben)”.

Aztán ott voltak a drága nedvekből és gyantákból készült illatok - az olyan dolgok, mint a tömjén és a mirha „nagyon népszerűek voltak”, mondja Verbeek az IFLScience-nek.

A parfümöt nem csak arra használták, hogy kellemes illatot árasszon - bár természetesen ez is az egyik alkalmazási területe volt.  Inkább olyasvalami volt, amivel egész nap találkozhattunk: otthonokban és kórházakban, templomban, házimunka közben is, vagy akár a bűnüldözésben is.

„Néhány parfümöt katolikus szertartásokhoz készítettek„ - mondja Verbeek - tehát a templomban füstölőszert égetni - a per fumum eredetileg azt jelenti, hogy 'füstön keresztül', és a feljegyzett történelem óta így imádták az isteneket”. A spektrum másik végén pedig ott voltak azok, amelyeket da Vinci odori sgradevoli-nak, azaz „kellemetlen szagoknak” nevezett: „bűzkompozíciók”, magyarázza, amelyeket a bűnözők elriasztására készítettek.

„Az egyik receptje vizeletet és emberi ürüléket tartalmazott, amelyeket egy üvegedényben kellett tartani egy trágyakupac alatt egy hónapig” - mutat rá. „Ezt követően egyfajta 'bűzbombaként' lehetett használni”.

[[cikk3]]

Még több aromát használtak a textíliák tisztítására és illatosítására, mind a normál mosás során - például levendulát, amely a lavare szóból származik” - mutat rá Verbeek - „ami mosást jelent” -, mind pedig dekadensebb célokra. „A díszes vacsorapartik alkalmával parfümöket szórtak szét a térben” - magyarázza - ”vagy a szalvétákat olyan illatokkal aromatizálták, mint a narancsvirág. Folytathatnám a sort.”

És talán a legfontosabb felhasználási módja? Szó szerint életeket mentett.

Legalábbis az akkori emberek ezt mondták volna. Egészen a közelmúltig meglepő módon „az emberek azt hitték, hogy a bűz felelős az olyan betegségek terjedéséért, mint a pestis” - magyarázza Verbeek. A parfümöket ezért arra használták, hogy megelőzzék vagy gyógyítsák ezeket a betegségeket, valamint általánosabban a gonosz elűzését is parfümökkel segítették elő - ezek azok illatok, amelyeket da Vinci odori medicinali-nak nevezett.

Röviden, „a parfümök számos funkciót töltöttek be” - mondja Verbeek. „Nem a testszagok elfedésére szolgáltak a rossz higiénia idején, ahogy azt sokan gyanítják”. 

Leonardo da Vinci, a parfümőr.

Manapság az illattudományba való bekerüléshez vagy egy nagyon speciális, élethosszig tartó karrierútra van szükség. Egy olyan reneszánsz polihisztor számára azonban, mint da Vinci, ez valószínűleg egyszerűen természetes folytatása volt egyéb munkásságának. 

„Da Vincit az élet minden formája lenyűgözte, beleértve az állatokat (szigorú vegetáriánus volt) és a növényeket, amelyeket aprólékosan tanulmányozott; nemcsak azért, hogy le tudja rajzolni és meg tudja festeni őket, hanem az illataik miatt is” - magyarázza Verbeek. 

„Parfümök kivonására szolgáló berendezésekkel is rendelkezett” - mondja és bizonyítottan jól ismerte a kémiát. „Mivel természeténél fogva kíváncsi és kísérletező kedvű volt, bizonyára elkezdett saját illatokat előállítani” - mondja Verbeek.

Mint oly sok más munkája, da Vinci parfümökkel kapcsolatos kitérői is átfogóak és innovatívak lehettek. „Jól ismerte az olyan illatkivonási technikákat, mint a l'infusione in liquidi alcoolici (infúzió folyékony alkoholokban), amely egyfajta maceráció, amely során a folyadék elnyeli a növényekben lévő illatanyagokat” - magyarázza Verbeek. „De ismerte az enfleurage-t is, ami akkoriban nagyon modern volt. Ebben az eljárásban a finom virágokat (állati) zsírra helyezik, amely vonzza az illatos illóolajokat”.”

Kvintesszenciálisan Leonardo da Vinci ebbéli munkássága így hangzik: homályos, kissé bizarr - az a fajta hobbi, amibe csak akkor vágna bele az ember, ha már minden más kutatási lehetőséget kimerített. De valójában Leonardo messze nem volt egyedül az érdeklődésével: „nem ő volt az egyetlen festő-perfomátor abban az időben a parfümszakmában” - mondja Verbeek.

Sokaknak volt ez a titkos mestersége.

„A reneszánsz festők gyakran vásárolták a festékek és lakkok alapanyagait egy farmaciában - egy gyógyszertárban -” - magyarázza. „A festészetben használt (illatos) anyagok egy részét, például a gyantákat és a gumikat a parfümkészítésben is használták, és sok más parfüm-összetevőt is ott lehetett beszerezni, ami fokozta az ismertségét és a hozzáférést ezekhez a termékekhez.” 

Az aroma annyira szerves része volt a reneszánsz művészetnek, hogy manapság vitathatatlanul csak a fele élményt kapjuk, amikor da Vinci remekműveit látjuk a múzeumokban. Vegyük például a Donna Nuda című festményt, amelyről úgy vélik, hogy da Vinci egyik tanítványa és az ő felügyelete alatt készült, és egy nemrégiben készült elemzés szerint eredetileg olyan illata volt, mint „az eső utáni erdőnek”. 

Hasonlóképpen, Leonardo Hölgy a hermelinnel című festményét nemrégiben visszahozták eredeti, több érzékszervet is igénybe vevő pompájába: a lengyelországi Krakkóban található Nemzeti Múzeum illatosított tollat készített, amelyet a látogatók a festmény megtekintése közben szagolhatnak. „Ez egy nagyon kellemes, történelmi múzeumi illat” - mondta Tomasz Sawoszczuk, a projekt vezető kutatója a Krakkói Közgazdasági Egyetemről az EuroNewsnak az év elején, és különösen a diófa elemet emelte ki az illatban, mivel a festmény alapjául diófa deszkát használtak. 

Da Vinci „illatainak” készítésére is ráviágít az új kiállítás.

Ha tehát da Vinci érdeklődése és parfümökkel kapcsolatos kutatásai ennyire nyilvánvalóak - és általában véve az illatok és az illatok fontossága a reneszánsz életében -, miért van az, hogy életművének erről a sajátos részéről soha nem hallunk?

„Ez egy rendkívül fontos kérdés” - mondja Verbeek - ”és köze van ahhoz, hogy a nyugati világ mennyire el van foglalva a látással és bizonyos fokig a hallással, amelyek állítólag az egyetlen érzékszervek, amelyek által képesek az emberek a szemlélődésre, gondolkodásra és az ismeretek megszerzésére - ami persze tévhit.”

Eközben „a szaglást »alacsonyabb rendű« érzékszervnek tekintették, és történelmileg gyerekesnek, állatiasnak, primitívnek és nem intellektuálisnak tartották” - magyarázza. „Ez a hozzáállás azóta sem sokat változott”.

Ennek eredményeképpen Leonardo szaglással kapcsolatos törekvéseit következetesen figyelmen kívül hagyták művészi és tudományos alkotásai és írásai javára. A téma iránti kezdeti tudományos érdeklődés hiánya viszont azt jelenti, hogy az újonnan érkezők nem veszik észre, hogy van mit tanulmányozni; mivel még a Wikipédia-bejegyzése sem említi, a laikusok soha nem tudják meg, hogy da Vinci egyáltalán érdeklődött a parfümök iránt.

Éppen ezért olyan fontosak az olyan kiállítások, mint a most Amboise-ban futó, mondja Verbeek. „A történelemnek ezt az elfeledett aspektusát [...] nem lehet pusztán szavakkal, hanem tényleges élményekkel tanítani” - mondja.  „Örülök, hogy egyre nagyobb figyelem irányul erre a feltörekvő területre”.