promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Meteorzáport indított a Föld felé a NASA, ekkor érnek ide az első darabjai

Meteorzáport indított a Föld felé a NASA, ekkor érnek ide az első darabjai

Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions

Ezt nem kellett volna, a történelem során először idézett elő az emberiség ilyesmit.

Meteorrajok általában akkor figyelhetők meg, amikor a Föld áthalad egy üstökös vagy aszteroida törmelékfelhőjén, ilyen többek között az augusztusi Perseidák vagy a decemberi Geminidák, látványos „csillaghullást” produkálva az égbolton.

Ilyenkor akár percenként is megfigyelhetjük a felvillanásokat, az apró szemcsék azonban elégnek a légkörben, így kárt a felszínen nem okoznak. A rajok kozmikus ütközések során alakulnak ki, most azonban a NASA is valami nagyon hasonlót idézett elő.

A történelem során első alkalommal keletkezett mesterséges meteorraj, amit a DART missziónak köszönhetünk. Ennek célja az volt, hogy eltérítsenek egy aszteroidát, a tapasztalataikat pedig felhasználják egy későbbi, a Föld védelmét szolgáló programhoz.

A 2022-ben végrehajtott küldetés során a DART űrszonda célzottan nekicsapódott a Dimorphos nevű kisbolygónak, amely a Didymos aszteroidarendszer tagja. A becsapódás hatására a Dimorphos pályája megváltozott, így a misszió sikeres volt.

A 150 méter átmérőjű űrsziklába becsapódó nagyjából autóméretű szonda rengeteg törmeléket szakított ki az aszteroida felszínéről, ezek pedig először a Mars, majd a Föld pályáját is keresztezni fogják. A gyorsabb részecskék akár hét éven belül elérhetik bolygónkat, azonban a lassabbaknak évtizedek kellenek ahhoz, hogy ideérjenek.

„Eredményeink azt sugallják, hogy ezeket a meteorokat, az úgynevezett Dimorfidákat viszonylag könnyű lesz azonosítani, elsősorban májusban fordulnának elő, lassan mozgó meteorok lennének, és többnyire a déli féltekéről lennének megfigyelhetők. Ha ez megtörténik, akkor szemtanúi lehetünk az első, ember alkotta meteorzápornak”

– mondta a Milánói Egyetem szakértője, Dr. Peña-Asensio az IFLScience-nek.