Feltárták az igazságot az emberi elme egyik legnagyobb rejtélyéről, megdöbbentő eredményre jutottak a Nobel díjas tudósok

Az ismétlés és az ismétlődés érzésének különös kapcsolata van az elmével. Vegyük például a déjà vu élményét, amikor tévesen azt hisszük, hogy a múltban már átéltünk egy újszerű helyzetet - a múlt kísérteties érzését hagyva bennünk. De most felfedezték, hogy a déjà vu valójában egy ablak a memóriarendszerünk működésére.

A kutatás megállapította, hogy a jelenség akkor keletkezik, amikor az agynak az ismerősséget észlelő része szinkronizálatlan a valósággal. A déjà vu az a jel, amely erre a furcsaságra figyelmeztet: ez egyfajta "tényellenőrzés" az emlékezeti rendszer számára.

Az ismétlődés azonban még ennél is hátborzongatóbb és szokatlanabb dolgokra képes. A déjà vu ellentéte a "jamais vu", amikor valami, amit ismerősnek tudunk, valamilyen módon irreálisnak vagy újszerűnek tűnik. Nemrégiben végzett kutatásunkban, amelyért nemrég Ig Nobel (a Nobel díj amolyan ellentéte, melyet alapos, ám irreális kutatások miatt szoktak kiosztani) irodalmi díjat kaptunk, a jelenség hátterében álló mechanizmust vizsgáltuk.

A jamais vu lehet az, hogy egy ismerős arcot látunk, és hirtelen szokatlannak vagy ismeretlennek találjuk. Tipikus példa erre például zenészekkel kapcsolatban, amikor egy pillanatig eltévednek egy  nagyon is ismerős zenei részletben. Lehet, hogy te is megtapasztaltad már, amikor egy ismerős helyre mentél és megzavarodtál vagy új szemmel láttad azt.

Ez az élmény még a déjà vu-nél is ritkább, és talán még szokatlanabb, nyugtalanítóbb. Amikor az embereket megkértük, hogy írják le a mindennapi életben szerzett tapasztalataikról szóló kérdőívekben a fenti jelenséget, akkor olyan beszámolókat adtak, mint például: "Miközben írok a vizsgán, helyesen leírok egy szót, például "étvágyat", de újra és újra meg kell néznem az írásomat, mert kétségeim támadnak, hogy talán rosszul írtam".

A mindennapi életben ezt előidézheti az ismétlés vagy a bámulás, de nem törvényszerű, hogy így legyen. Volt akivel előfordult, hogy az autópályán vezetve is le kellett húzódnia a leállósávra, hogy a pedálokkal és a kormánykerékkel való ismeretlenségét "visszaállítsa".
Nem sokat tudunk a jamais vu-ről, de úgy gondoltuk, hogy elég könnyű lenne előidézni a laboratóriumban a jelenséget. Ha arra kérünk valakit, hogy ismételjen meg valamit újra és újra, gyakran úgy találja, hogy az értelmetlenné és zavarossá válik, elbizonytalanodik.

Ez volt a jamais vu-vel kapcsolatos kísérleteink alapvető terve. Az első kísérletben 94 egyetemi hallgató azzal töltötte az idejét, hogy ugyanazt a szót ismételgette. Tizenkét különböző szóval tették ezt, amelyek a hétköznapi szavaktól, mint például az "ajtó", a kevésbé gyakoriakig, mint például a "sárdagasztás", terjedtek.

Arra kértük a résztvevőket, hogy a lehető leggyorsabban másolják ki a szót, de elmondtuk nekik, hogy megállhatnak, és megadtunk nekik néhány okot, amiért abbahagyhatják, többek között azt, hogy furcsán érzik magukat, unatkoznak vagy fáj a kezük, fejük. Azért álltak meg, mert a dolgok elkezdtek furcsának tűnni, ez volt a leggyakrabban kiválasztott lehetőség, és körülbelül 70%-uk legalább egyszer megállt, mert valami olyasmit érzett, amit mi jamais vu-ként definiáltunk. Ez általában körülbelül egy perc (33 ismétlés) után következett be - és jellemzően ismerős szavaknál.

1907-ben a pszichológia egyik kevésbé értékelt alapító alakja, Margaret Floy Washburn közzétett egy kísérletet egyik tanítványával, amely kimutatta, a három percig bámult szavak "asszociatív erejének elvesztését". A szavak furcsává váltak, elvesztették jelentésüket, és idővel töredezetté váltak.

Újra feltaláltuk hát a kereket: Egyedülálló hozzájárulásunk az a gondolat volt, hogy az ismétlődésben bekövetkező átalakulásokat és jelentésvesztéseket egy sajátos érzés - a jamais vu - kíséri. A jamais vu azt jelzi számodra, hogy valami túlságosan automatikussá, túl folyékonnyá, túlságosan ismétlődővé vált. Segít nekünk "kipattanni" az aktuális feldolgozásból, és a valótlanság érzése valójában egy valóságellenőrzés.

Ennek szükségszerű így történnie: a kognitív rendszereinknek rugalmasnak kell maradniuk, lehetővé téve, hogy oda irányítsuk a figyelmünket, ahová éppen szükség van rá, ahelyett, hogy túl sokáig elvesznénk az ismétlődő feladatokban.

Még csak most kezdjük megérteni a jamais vu-t. A legfontosabb tudományos beszámoló a "telítődésről" szól - egy reprezentáció túlterheléséről, amíg az értelmetlenné nem válik. Kapcsolódó elképzelések közé tartozik a "verbális transzformációs hatás", amelynek során egy szó újra és újra történő ismétlése aktiválja az úgynevezett jelentéstársításokat, így kezdetben a "fürt" szót halljuk újra és újra, de aztán a hallgatók arról számolnak be, hogy "ruhát", "stresszt" vagy "virágárust" hallanak.

Úgy tűnik, hogy ez összefügg a kényszerbetegséggel (OCD) kapcsolatos kutatásokkal is, amelyek a tárgyak, például a meggyújtott gázgyűrűk kényszeres bámulásának hatását vizsgálták. Az ismételt íráshoz hasonlóan a hatás egy furcsa érzés és azt jelenti, hogy a valóság kezd kicsúszni a kezünkből, de ez segíthet a kényszerbetegség megértésében és kezelésében.

Ha az távozásunkkor bezárt ajtó ismételt ellenőrzése értelmetlenné teszi magát a feladatot, akkor ez azt jelenti, hogy nehéz lesz tudni, hogy az ajtó zárva van-e, hiszen így egy ördögi kör kezdődik.

Végső soron hízelgő, hogy megkaptuk az Ig irodalmi Nobel-díjat. - szólalt meg az ügyben az egyik vezető kutató.

E díjak nyertesei olyan tudományos művekkel járulnak hozzá a világ jobbá tételéhez, amelyek "megnevettetnek, majd elgondolkodtatnak". Remélhetőleg a jamais vu-vel kapcsolatos munkánk további kutatásokat és még nagyobb felismeréseket fog inspirálni a közeljövőben.

Forrás: iflscience.com