promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A rejtélyes Atlantisz alighanem megvan, csak úgy átalakult, hogy már nem ismerünk rá
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Évezredek óta keresik az elveszett földet.

Talán nincs még egy olyan rejtélyes helye a világnak, mint a hajdani Atlantisz – amely talán soha nem is létezett, csupán a görög filozófus Platón találta ki, hogy felvázolja általa egy modern, magasan fejlett emberi civilizáció képét.

Atlantisz ugyanis szinte egy nap leforgása alatt tűnt el a semmiben, mégpedig nagyjából 11 ezer évvel ezelőtt. Talán a Földközi-tenger egy már nem létező földdarabja lehetett, amelyet egy pusztító kataklizma (feltehetőleg cunami) süllyesztett a víz fenekére. De az is elképzelhető, hogy a mesés Szantorini volt a hajdani Atlantisz, és egy irtózatos vulkánkitörés pusztította el a felét.

Amíg nem tudják egyértelmű, kézzelfogható bizonyítékokkal, leletekkel igazolni a történet igazságát, addig – jobb híján – marad a találgatás. És az ötletek között jó néhány olyan is felmerül, amit az ember nemcsak elsőre, de másodjára is hitetlenkedve hall.

Ilyen például az a feltevés, hogy az ősi Atlantiszt a Bermuda-háromszög nyelte el. Nem is akárki dobta fel ezt, hanem Ignatius Donnelly író, aki amerikai kongresszusi képviselő volt, vagyis nem vádolhatjuk azzal, hogy sületlenségeket beszélt.

Az ő nyomán fejtette ki egy Charles Berlitz nevű másik író az 1970-es években, hogy az eltűnt föld egy valóban létező kontinens lehetett a Bahamák alatt, és a hírhedt Bermuda-háromszög áldozatává vált, akárcsak ezernyi hajó és repülőgép azóta. Bizonyítékul a tenger mélyén lévő képződményeket hozta fel, amelyek Bimini partvidéke mentén láthatók, és a feltételezés szerint emberi alkotások.

Ugyancsak érdekes az az ötlet, hogy Atlantisz valójában a mostani Antarktisz lehetett. Ezt egy bizonyos Charles Hapgood is kifejtette abban az 1958-ban megjelent könyvében, amelynek Albert Einstein írta az előszavát. Ő úgy véli, hogy nagyjából 12 ezer esztendeje a földkéreg váratlan mozgása jóval délebbre tolta a legendás kontinenst, így lett belőle a mai fagyott, élettelen térség.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás