promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szenzáció! Megtalálták az 1100 éve keleten maradt magyarság nyomát, valóban léteztek
Borítókép:  Profimedia
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Julianus barát a tatárjárás előtt már tudósított róluk.

Amikor a honfoglaló magyarok a 800-as évek legvégén megérkeztek a Kárpát-medencébe, valószínűleg mindenki tisztában volt azzal közülük, hogy jó néhány honfitársuk keleten maradt, és valószínűleg már sohasem találkoznak velük.

Ez még a 13. században is ismert tény lehetett, legalábbis a domonkos szerzetes Julianus barát 1235-ben részben azzal a céllal indult keletre, hogy megkeresse a hátrahagyott magyarokat. Kisebbfajta csodának számított, hogy rájuk is bukkant.

Elmesélése szerint a Volgai Bolgárországban találkozott egy magyar asszonnyal, akinek minden szavát értette. A nő útbaigazítása alapján jutott el aztán arra a helyre, amit Magna Hungariának hívott.

„Pogányok. Istenről semmi fogalmuk sincs, de bálványokat sem imádnak, hanem úgy élnek, mint a vad állatok. Földet nem művelnek, ló-, farkas- és efféle húst esznek, lótejet és vért isznak. Lóban, fegyverben bővelkednek, s a hadakozásokban nagyon vitézek”

– írta Julianus a keleti magyarokról. 1237-ben aztán ismét a keresésükre indult, ám akkor már az Európa felé tartó mongol-tatárok megölték vagy rabszolgasorba hajtották vérrokonainkat. A szerzetes szavait eddig sem vonták kétségbe, de most tudományos bizonyítékot is találtak arra, hogy a keleti magyarok valóban léteztek.

Részben a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Őstörténeti Témacsoportjának kutatói készítették azt a tanulmányt, amelynek végkövetkeztetése, hogy a Magna Hungariában maradt elődeink a tatárjárást követően a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhattak be.

46 eurázsiai populáció vizsgálatával jutottak erre az eredményre, és azt is bátran ki merték jelenteni, hogy a keleti magyarok részben eltértek a Kárpát-medencében élőktől, ugyanis sokkal magasabb lehetett az ugor eredetű elemek aránya a génkészletükben, miközben nálunk jelentős népességkeveredés történt.

Ez aztán folytatódott a későbbi századok során is, hiszen a honfoglalók anyai vonalaiban a keleti (ázsiai) komponens még 25–30 százalékra volt becsülhető, de aztán a Kárpát-medencében talált népesség is beolvadt a magyarságba, illetve a befogadott kunok, jászok, rácok, illetve betelepített szlávok és németek is színesítették a népességet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás