promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A magyar paralimpiai bajnoknak is meggyűlt a baja a Szajnával, Mocsári Bence rémálomszerű úszásról számolt be

A magyar paralimpiai bajnoknak is meggyűlt a baja a Szajnával, Mocsári Bence rémálomszerű úszásról számolt be

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc

A Szajna a paralimpikonokat sem kímélte.

Sokan felháborodtak azon, hogy az olimpiát egy grandiózus, díszes ünnepséggel zárták le, mintha az egész esemény véget ért volna. Ám a megnyitó után egy nem kevésbé fontos, sok szempontból pedig még nemesebb küzdelem kezdődött el: a paralimpia. Szerencsére itt is szép számmal képviseltetjük magunkat, összesen 39 versenyzőnknek sikerült kijutnia a legrangosabb sporteseményre. 

Minden olyan versenyszámban sikerült versenyzőt indítanunk Párizsban, amivel a tokiói ötkarikákás játékokon is szerepeltünk, ám a csapat létszáma jelenleg nagyobb. Az ünnepélyes bevonuló után, ahol Magyarország legjobbjai lengethették meg a magyar zászlót elkezdődtek a megmérettetések.

Többek között indul magyar versenyző úszás, vívás, atlétika, asztalitenisz, kajak-kenu, erőemelés, triatlon, íjászat, sportlövészet és kerékpár számban. Az eredmények szépen lassan érkeznek, eddig egy ezüst és egy aranyéremmel büszkélkedhetünk. Az olimpián európai szinten kiemelkedő helyen végeztünk és erre minden esélyünk megvan a paralimpián is.

A Szajna körüli botrány azóta sem látszik csitulni, többen kórházi kezelésre szorultak és még mindig érkeznek információk és teóriák arról, hogy mennyire volt felelős vagy felelőtlen döntés az, hogy hagyták a versenyzőket a habok közé csobbanni.

Most a triatlonos bajnok, Mocsári Bence számolt be arról, hogy számára milyen érzés volt a Szajnában úszni és ő sem nyilatkozott túl pozitívan a vízben átéltekről:

„Az úszás során sokan voltunk a vízben, hullámzott is a Szajna, úgyhogy nagyon katyvasz volt az egész, egy pillanatra sem tudtam kiengedni. Amikor visszafordultunk, szembe a sodrással, kezdett szétszakadni a mezőny."

A nehézségek ellenére Mocsári Bence hősiese teljesített és az 5. helyre sikerült magát felküzdenie, ami minden idők eddigi legjobb magyar paralimpiai triatlon eredménye, így joggal lehet büszke magára a fiatal fiú, aki 12 éve döntötte el, hogy el fog jutni az olimpiára.

A verseny a Szajnán kívül más meglepetést is tartogatott, ezekről így nyilatkozott:

,,Egész jó helyen kezdtem a kerékpározást, ami jól ment, de aztán jött egy kanyar, amire rosszul emlékeztem, ott elestem, elveszítettem a kulacsomat, így a folytatásban már nem tudtam frissíteni. Nagyon kemény kerékpározás volt, nagyon erősek az ellenfelek, de én is beleadtam mindent. A futás során éreztem a frissítés hiányát, görcsölt a lábam. Nagyon sokan szurkoltak az útvonal mellett, ez jól esett, ők vittek be engem a célba. Közel volt a negyedik hely, úgy gondolom, a bukáson múlt, hogy nem lett meg, ezzel együtt büszke vagyok az ötödik helyre.”

A paralimpiai bajnokkal készült korábbi interjút ide kattintva tudod megnézni, melyben sok érdekes dolgot árult el az edzéséről, felkészüléseiről is:

Forrás: 24.hu