Vonattal utaztam le egy barátokkal megbeszélt nyaralásra, amikor az egyik fülkéből ismerős beszédet hallottam: sírva omlottam össze, a kalauznak kellett lekísérnie

Annabella éppen a barátaival találkozott volna a Balatonon, a régóta várt közös nyaralás ugyanis végre valahára eljött. A vonaton helyet keresve azonban megütötte a fülét néhány ismerős hang, ami az egyik fülkéből jött. Most az ő történetét olvashatjátok:

Sziasztok! Annyira, de annyira ostobának érzem magam, hogy ennyire vakon voltam és nem láttam, tudtam semmit arról, hogy mi történik valójában. Egy éve járok együtt egy sráccal, akivel egészen jól alakultak a dolgok. Bemutattuk egymást a családnak, barátainknak és úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben van. Így nagyon örültem neki, mikor egyszer odaérve hozzá meghallottam, hogy egy közös balatoni nyaralást szerveznek és azonnal beszálltam én is a tervezgetésbe, régóta szerettem volna már valami bulis hétvégét. Itt nem tűnt fel semmi különös, megbeszéltünk mindent, eljött az indulás napja.

Mivel nekem még volt egy kis dolgom, így nem tudtam velük együtt lemenni, megbeszéltük, hogy lent találkozunk. Nehezen akart összejönni a dolog, mindenki át akarta szervezni, ez nem volt jó, az nem volt jó, de végül csak sikerült összehozni. Megvettem a jegyemet, felszálltam a vonatra és éppen helyet kerestem volna, amikor az egyik fülkéhez érve ismerős hangokat hallottam meg: a pasim volt, meg a haverjai. Már nyitottam volna az ajtót, hogy meglepetés, mégis sikerül együtt mennünk, amikor meghallottam miről beszélnek.

Kornél, ez az egész a te hibád. Minek hozod el? Megbeszéltük, hogy beszélsz vele. Egyikünk sem bírja, állandóan f*ssa a szót, 5 percet nem lehet tőle nyugodtan pihenni vagy beszélgetni. - Ezt a pasim egyik haverja mondta és egyértelműen rólam volt szó.

Majd egy újabb hang folytatta, ez hang alapján annak a srácnak a barátnője volt: Te baromira ne panaszkodj. Én vagyok a lány, nekünk kell együtt lógni, azt hiszi barátnők vagyunk, nem bírom elviselni, szóval most én is baromi mérges vagyok rád, jól elcseszted mindenki nyaralását.

És itt jött a kegyelemdöfés, a pasim is szóhoz jutott:

Jó, tudjátok, hogy a szakítás nem az erősségem na, engem is baromira idegesít. Én próbáltam lebeszélni, hogy ne jöjjön, nem tudtam vele mit csinálni. Elég rossz passzban van, egyetemi gondok, nem volt szívem megtenni. De ígérem srácok, hogy majd én foglalkozok vele, nektek nem kell és a következő ilyen kiruccanásnál már nem lesz ezzel gond.

Azt hittem kiszakad a szívem a helyéről. Nem elég, hogy gusztustalan módon kibeszélnek, még a pasim is dobni akar és tényleg ezt gondolják rólam? Tényleg ilyen ember vagyok? Észre sem vettem, hogy könnyek szöktek a szemembe, amik aztán zokogássá fajultak. A kalauz lépett oda hozzám, hogy mi a baj kisasszony.

Erre kinyílt a fülke ajtaja és a pasim állt ott, elkezdte mondani, hogy egyikük nem tudott jegyet venni, lehetne-e, hogy... és ekkor vett észre. A szemei kikerekedtek és csak annyit mondott, hogy a fenébe. Lesütötte a szemét, én kérdően néztem rá, de nem hiszitek el: becsukta a fülkeajtót. Ekkor még jobban elkezdtem sírni, senki nem jött ki bentről, pedig voltak vagy ott hatan, senkit nem érdekelt az, hogy mennyire megaláztak, hogy összetörték a szívem. Nem tudom a kalauz összetette-e a történteket, de a következő megállónál keresett nekem egy üres fülkét, ahová leülhettem megnyugodni. Vártam, vártam, egészen a balatoni megállóig, ahol láttam őket leszállni és mindannyian nevettek, jól érezték magukat. Nem tudom, hogy valaha tudok-e még bízni az emberekben.

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.