promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Targoncával akarták megölni Donald Trumpot, számos merényletet terveztek már az USA korábbi elnöke ellen

Targoncával akarták megölni Donald Trumpot, számos merényletet terveztek már az USA korábbi elnöke ellen

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Méreg, fegyver, targonca, többen is Trump életére törtek már, kétségtelenül a legutóbbi volt a legsúlyosabb próbálkozás.

Az Egyesült Államok egykori, aktuális, valamint jövőbeli elnökei folyamatos védelemre szorulnak, hiszen mint azt már a történelem során többször is láthattuk, szinte sehol nincsenek biztonságban és bármikor jöhet egy váratlan támadás, ami akár az életükbe is kerülhet.

A Donald Trump elleni fegyveres merényletkísérlet csak a szerencsének köszönhető, hogy nem járt sikerrel, ám így is rendkívül súlyos incidensnek számít, a lövöldözés halálos áldozatot és sérülteket is követelt, az ex-elnök fejétől pedig mindössze centikre süvített el egy golyó, egy másik a fülén el is találta.

Trumpot ugyan azonnal körbevették a testőrei, és a mesterlövészek pillanatok alatt likvidálták a támadót, a mostani és a néhány hónappal ezelőtti, Robert Fico elleni merénylet jól jelzi: a vezető politikusok komoly veszélyben vannak a nyilvános szereplések során.

Donald Trump életére fegyverrel és méreggel is törtek már, kétségkívül azonban Gregory Lee Leingang merényletkísérlete volt a legfurcsább, amikor 2017. szeptember 6-án úgy döntött, hogy ellop a Manden közeli olajfinomítóból egy targoncát, amivel az elnöki konvoj felé indult.

Leingang terve már a gyárban meghiúsult, a férfi pedig elszaladt a helyszínről, ám a rendőrök hamarosan elfogták a 42 éves férfit, aki a meglepett rendőröknek az eredeti tervét is bevallotta, miszerint targoncával akarta felborítani Trump limuzinját, megölve a benne tartózkodó elnököt.

Később a bíróságon is megerősítette korábbi vallomását, amiért néhány hónappal tette után csaknem 20 év börtönre ítélték, a férfi így legkorábban 2038-ban szabadulhat. Ügyvédje szerint védence súlyos pszichiátriai esetnek bizonyult, emiatt kezelés alatt állt, és mint kiderült, aznap teljesen elgulhatott a gyógyszere, hiszen nem csupán targoncát lopott, de gyújtogatott is.

A butleri merényletkísérletről készült összefoglalón jól látszik, hogy ezúttal sokkal felkészültebb volt az elkövető, habár minden bizonnyal ő is komoly mentális gondokkal küzdött: