Lagzi Lajcsi elárulta, durván bekóstolták a börtönben, nem kímélték rabtársai – az incidens után soha többé nem mehetett misére

Már a börtönbe kerülése óta azt találgatták, mikor szabadulhat a zenész, aztán 2024. július 1-jén mindenki legnagyobb meglepetésére Lajcsit kiengedték a baracskai börtönből és reintegrációs őrizetbe helyezték az otthonában, Boldogasszonypusztán. Lajcsi lábán nyomkövető van, minden egyes lépését figyelik a hatóságok.

A bebörtönzött zenész Hajdú Péter Frizbi című műsorának volt a vendége, habár a reintegrációs őrizet miatt a műsorvezetőnek kellett házhoz mennie. Lagzi Lajcsi már az interjú legelején leszögezte, ez az első és utolsó interjúja, elmondása szerint ugyanis a jövőben teljesen elzárkózik a sajtótól. Lajcsi szerint "nagyon sok cikk született" róla, "talán túl sok is".

Elárulta, a börtönben reggelente és esténként mindig megmérték a vérnyomását, véroxigénszintjét, de a magával vitt orvosi eszközök miatt "nem tudták klasszikus zárkába zárni". 

"Megállapították, hogy egy kezelt beteg vagyok, munkára alkalmatlan. Én nagyon szívesen dolgoztam volna, felajánlottam ... elvittek Berettyóújfalura, ott kivizsgáltak, megállapították, hogy mindaz amit én állítottam a betegségemről, valóban úgy van. És én akkor természetesen beadtam az otthonápolási kérelmet, amit nem kaptam meg."

 

Hajdú Péter emlékeztette a zenészt, hogy a börtönbe való bevonulása előtt két interjút is adott neki, és mindkét alkalommal azt hangoztatta, szerinte nem kell bevonulnia az egészségi állapota miatt. Lajcsi minden héten pszichológussal találkozott a börtönben, habár korábban azt gondolta, hogy "pszichológushoz csak a bolondok járnak". Elmondása szerint volt egy komolyabb összezörrenése a többi fogvatartottal, ami miatt az első alkalom után soha többé nem mehetett misére. Rabtársai elég komolyan beszólogattak neki, nem vették elég komolyan őt:

"Amikor bevonultam, azt követően elmentem, kellőképpen felkészültem a misedalokkal, úgy volt, hogy én kísérem a misét. Nagyon különleges vendég érkezett, Pannonhalmáról a főapát, Hortobágyi Cirill, aki ugye készült a misére. Az volt a terv, én begyakoroltam a fogvatartottakkal, hogy mi betanuljuk az egyházi dalokat. Én gyerekkoromban kántornak készültem. És betanultam, és ott elkezdődött a jópofaság, hogy hoztál-e kávét, legközelebb ám ide úgy kell jönni, hoztál-e cigit, legközelebb ide úgy kell jönni. Beszóltak nekem és kóstolgattak ezzel. Igazándiból lehet, hogy csak jópofáztak. De 30-40-en szoktak egy ilyen misén lenni, de amikor én ott voltam, akkor 120-an voltak. A végén már be kellett zárni a kápolnának az ajtaját. És akkor beszóltak, hogy na jól van, most már elég abból a Szent vagy, szent vagy, szent vagy, mindenség ura, Istene című dalból, most már játsszunk valami normálisat: az Aranyesőt nyomd el, Lajcsi, vagy a Hosszú, fekete haj... Elég primitív beszólás volt, nem is tudtam vele igazán mit kezdeni, mondtam, hogy nem ezért jöttünk össze, tessék a kellő komolysággal viselkedni. Ez ott nem tűnt jófejségnek, de én azt gondolom, hogy a hitem és a vallásom szerint ezt ott kellett mondanom. Soha többet nem mehettem misére."

 

Elmondása szerint annyira megszerette a csütörtöki pszichológiai foglalkozásokat, hogy ha engedélyezik, akkor csütörtökönként visszajár majd ezekre a foglalkozásokra, "akár a falak közé, akár rácsok közé":

"Én még olyanról nem hallottam, hogy valaki vissza szeretne menni Baracskára, én kérvényeztem. Azt, hogy a csütörtöki foglalkozásra visszamenjek."

 

Bevonulása kapcsán elárulta, először nagyon félt, az utolsó telefonbeszélgetését pedig akkor ejthette meg, amikor bevonult, akkor a fiát hívta fel. Az otthonápolás szerinte neki járt volna, mert "ápolásra szorult". Ennek kapcsán arra is panaszkodott, hogy negatív diszkrimináció érte a kérelme után:

"Az életben nagyon sok pozitív diszkrimináció ért, de itt, ebben a dologban én úgy ítélem meg, hogy negatív volt. Pont ezért, mert ha megadták volna, azt mondták volna, 'na persze, megvette magának'".