promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Friss fotó Novák Katalinról, nyoma sincs a kegyelmi botránynak: legszebb mosolyát villantotta meg a kamerának a volt köztársasági elnök

Friss fotó Novák Katalinról, nyoma sincs a kegyelmi botránynak: legszebb mosolyát villantotta meg a kamerának a volt köztársasági elnök

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Hiába az elmúlt hónapok megpróbáltatásai, ez már csak rossz emlék: úgy tűnik túl van a nehezén Novák Katalin.

Az utóbbi időben Novák Katalin finoman fogalmazva is eltűnt a közéletből. Idén az egész országot lázba hozta egy kegyelmi ügy, melyet Novák Katalin írt alá és az igazságügyi miniszter, Varga Judit ellenjegyzett. A döntés mind a két politikusnak az állásba került, mindketten lemondtak tisztségükről és azóta a nyilvánosságot kerülve igyekeznek élni az életüket. Ez em jelenti azonban azt, hogy a négy fal közé szorult volna a két expolitikus. Varga Juditot például lefotózták egy hangversenyen fotózták le új párjával, ahol szemmel láhatóan élvezte a műsort, de róla is előkerült nemrégiben egy fotó, ahol nyári ruhába mosolyogva pózol a kamerának. Novák Katalinról is készült fotó egy lovasiskolában, ám a kép rövid időn belül elérhetetlenné vált.

Most Novák Katalinról került fel az internetre egy fotó: Ferihegyen sikerült őt elkapni egy közös képre. Bár kétségtelenül kemény hónapok állnak Novák Katalin mögött, a friss képen úgy tűnik, hogy vidám, magabiztos és egyáltalán nem tart már az emberek szidalmaitól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az Európa Bajnokságra menetrend szerinti Wizzair géppel érkezett, ahol akárki találkozhatott vele. A magyar válogatottnak ment ki szurkolni az EB-re, azt nem lehet tudni, hogy melyik szektorban foglalt helyett.

A grandiózus sporteseményen egyébként több politikusunk is ott volt, többek között a miniszterelnök, Orbán Viktor is tiszteletét tette, hogy szurkoljon hazánk nagyjaiért. Hiába azonban a díszes vendégsereg, a csapat végül mégis kiesett.

Mivel az események egyre távolabbra kerülnek, így nem lepődnénk meg azon sem, ha egyre többször lehetne látni a két (egyébként az esetig nagy köztiszteletben álló hölgyet). Indulatok azért még mindig jócskán akadnak, a kommentelők ugyanis nem csak pozitív kommenteket hagytak a kép alatt. Volt, aki örült annak, hogy mosolyogni látta Novák Katalint, ám volt, aki szerint gyalázatos a közös fotó és a vele való mosolygás.

A Novák Katalinról készült legutolsó nyilvános fotót ide kattintva tudod megtekinteni: