Visszavonta nyilatkozatát Rudolf Péter, furcsa komplexusairól beszélt egykor Friderikusz Sándor műsorában

Friderikusz Sándort és Rudolf Pétert baráti és bajtársi kötelék fűzte egymáshoz, habár az egykori katonatársak természetesen nem a laktanyában, hanem a kamerák mögött és a színpadon teljesedtek ki. A régen oly népszerű Friderikusz Show 1992-es adásából az is kiderült, hogy Rudolf Péter miként élte meg azt, hogy olyan képet alakítottak ki róla akkoriban, ami teljesen más volt, mint saját valója:

„Valószínűleg én vagyok a hibás. Nagyon sokszor éreztem olyan kényszerhelyzetet, hogy körülöttem mindenképp szerettem, ha röhögtek az emberek, és ezért tettem, dolgoztam”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy „udvari bolond szerepet” játszott, a seregben is ezt tekintette az egyetlen túlélési lehetőségnek.

Nagy Feró olyat mondott Bródy Jánosról, amit nehéz lenne cáfolni, nyíltan beszélt a köztük lévő ellentétről

Olvass tovább...

Olvass tovább...

„Nehéz a váltás. Ha az ember nagyon sokáig valamilyen módon él, utána pedig valamilyen módon nem él, utána még körülbelül 4-5 évig ugyanúgy kezelik és reagálják le a dolgait”

– tette hozzá.

„Valamit hordozok, vesztes alkat vagyok, ettől valószínűleg szerethető és eladható”

– fejtegette, szavai pedig különös értelmet nyertek az Üvegtigris csaknem tíz évvel későbbi hangos sikerét nézve, ahol mintha csak ezt a karaktert formázta volna meg és vitte volna a filmvászonra.

Koncz Zsuzsa kőkemény szavakkal illette Szörényi Leventét, aki hisztirohamáról beszélt korábban

Olvass tovább...

Olvass tovább...

„Ritkán érzem jól magam. Ritkán viselkedek aszerint a norma szerint, ahogy én elképzelem az életet”

– fogalmazott, még a sikerek közepette is állandósult rossz közérzetet emlegetve. Ezt követően az apaság komplikáltságáról is beszélt, majd az interjú végéhez közeledve váratlan fordulat következett:

„Nagyon boldog ember vagyok tulajdonképpen. Mindent visszavonok, amit eddig mondtam”

– mondta a ma már Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész az egykori sikerműsorban. Hogy megértették-e az akkori szavait, az 32 év elteltével is kérdéses, mindenesetre a kommentelők közül jó néhányan egyetértettek abban, hogy Rudolf Péter megelőzte kora gondolkodását, és ezért érezhette magát olyan furcsán.