A csernobili katasztrófa után még 12 évig használtak egy épületet, ők voltak az utolsók, akik csobbanhattak Pripjatyban

1986. április 26. örökre megváltoztatta a világot, a csernobili atomkatasztrófa pedig grafitszürke betűkkel írta be magát a történelemkönyvek legsötétebb lapjaira. Közel negyven évvel később is rengeteg a kérdőjel, a fájdalom, és a szenvedés, amit millióknak kellett feltenniük és elszenvedniük, egy gőgös rendszer szörnyű döntéssorozatának eredménye miatt.

A múlton azonban változtatni már nem lehet, Pripjaty szellemvárosának mai napig álló panelsorai viszont mementóként magasodnak a természet által mára már visszavett zóna fölé. Azt hihetnénk, hogy csak a megszállott katasztrófaturisták keresik fel a helyet, pedig hosszú ideig még rengeteg embernek adott munkát a részben megsemmisült erőmű.

Mégis ki merészkedne vissza egy olyan helyre, ahol egy rossz lépés halált hozhat? Ahol egy cipőbe ragadt kődarabka évek múltán súlyos betegségeket okozhat? Ahol mérgezett minden, ami nem lett elásva, letisztítva, vagy épp betemetve egy óriási szarkofág alá.

Ami azt illeti, nagyon sokan visszatértek, miután a likvidátorok milliói elvégezték azt a munkát, amit soha, senkinek nem lett volna szabad. Az atomerőmű ugyanis több mint 14 évig működött a tragédia után.

Az első blokkot már 1986-ban újra üzembe állították, majd a következő években a másodikat és a harmadikat is. A Szovjetunió, majd később Ukrajna ugyanis energiaválsággal küszködött, ezért nem engedhették meg, hogy véglegesen leállítsák az erőművet. Erre csupán 2000 decemberében kerülhetett sor, amikor Leonyid Kucsma ukrán elnök bejelentette a leállítást.

Addig azonban nem csak az erőművet, de néhány egyéb épületet is használtak. Ilyen volt a szellemvárosban található uszoda is, ami az Azúr nevet viselte. Baljós, feszített víztükrével 1998-ig várta az úszni vágyó dolgozókat egy halott városban. Ez volt az egyik utolsó épület, amit lezártak a zónában, azóta pedig már az enyészetévé vált, csakúgy, mint Pripjaty többi része.