promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szomorú fejlemények: Krausz Gábor Mikes Anna nélkül indulhatott nyaralni, eddig szerelme is elkísérte ezekre az utakra
Borítókép:  TV2 Play - Séfek séfe
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Korábban Mikes Anna is ott volt vele, most a jelek szerint nem vitte magával a sztárséf.

Az utóbbi időkben aggódva figyeli az ország, hogy mi történik Krausz Gábor és Mikes Anna között: a szerelmes pár az Ázsia Expressz forgatása óta nem jelent meg együtt és közös interjút sem adtak. Bár külön-külön úgy nyilatkoztak, hogy az embertpróbáló körülmények miatt átgondolnák, hogy ismét belevágjanak-e, de izgalmas kalandnak értékelték az ott történteket. Amolyan előnászútként tekintettek az utazásra, de sajnos egészen a műsor adásba kerüléséig nem fog kiderülni, hogy pontosan mit is kellett átélniük a forgatás alatt.

Amíg Tóth Gabi és Papp Máté Bence nagyban készülnek a közösen rendezett nyári táborukra, addig Krauszéknál nagyon nagy a csend: a szakításuk után felreppent hírek után egyetlen videóval jelentkeztek, ahol Gábor és Anna is kitette, ahogy a kis Hannaróza táncol, ám közösen ezen sem voltak láthatóak. Mikes Anna az utóbbi időben több videót is feltöltött közösségi oldalára, ezek mindegyikén egyedül, vagy munkatársaival, esetleg tánc közben volt látható. Majs Krausz Gábor újabb videót posztolt: 24 óráig elérhető Instagram történetben megmutatta, ahogy a medencében ejtőzik kislányával, ám Annának nyoma sem volt. A helyszín megjelölésénél a Hilaris Hotels szerepelt, ahol Krausz Gábor igen előkelő pozíciót tölt be: ő az executive chef, amely kialakítja a hely gasztronómia koncepcióját. Volt már olyan esemény, ahol a vendégek a személyesen is találkozhattak a sztárszakáccsal, a felvételek szerint mindenki remekül érezte magát és a vendégek is elégedetten távoztak a lakomáról.

Nem kell a legrosszabbra gondolni, lehetséges, hogy egyszerűen Mikes Anna elfoglaltságai nem engedték meg, hogy Krausz Gáborral tartson, de legrosszabb esetben még az is elképzelhető, hogy egy kis szünetet tartanak, ameddig átgondolják a dolgaikat. A legpozitívabb az lenne, ha a páros megbeszélte volna egymással, hogy kevesebbet mutatnak meg magánéletükből és minden rendben van közöttük, azonban ezt egészen addig, amíg nem tisztázzák a pletykákat, addig csak sötétben tapogatózunk.

Azért is érdekes, hogy Mikes Anna és Krausz Gábor (valószínűleg) külön kapcsolódtak ki, mivel megfogadták egymásnak, hogy igyekeznek sokat utazni, már konkrét úticéljuk is volt:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás