promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ez volt minden idők egyik legsúlyosabb Forma 1 balesete: autójában égett bent a Kanadai nagydíj szerencsétlen versenyzője

Ez volt minden idők egyik legsúlyosabb Forma 1 balesete: autójában égett bent a Kanadai nagydíj szerencsétlen versenyzője

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Pillanatokon múlt, hogy egyáltalán engedték rajthoz állni: ezzel pedig a halálos ítéletét írták alá.

Bár hihetetlenül szigorú biztonsági előírásoknak kell megfelelni a Forma 1-es futamok versenyautóinak, sofőreik pedig folyamatosan gyakorolnak és képzik magukat, időnként előfordul, hogy valami olyan tragédia történik, amivel senki sem számol. A Forma 1-es versenyautók hiába méregdrágák, gyakoratilag egy keményebb ütéssel be lehet horpasztani a motorháztetejüket, ehhez pedig hozzá kell venni a több mint 200 km/h-ás sebességet, így ha ütközés történik a pályán, akkor borítékolható a súlyos sérülés. A pilótáknak azt is megtanítják, hogy hogyan kezeljék azokat a másodperceket, amikor már elkerülhetetlennek látják a balesetet, ám sokszor már semmit sem tehetnek. Így járt az Riccardo Paletti is, aki mindössze 24 évesen vesztette életét a Kanadai nagydíjon az olasz fiatalember.

A lelkes ifjonc 1982-ben kezdte meg karrierjét és még abban az évben el is hunyt, úgy, hogy mindössze készer volt pályán. Az Osella csapatában volt, ami akkoriban nem számíott túl erősnek. A Dél-Afrikai nagydíjra még nem tudta elintézni a versenyengedélyét, és a következő két versenynél sem engedték még a rajthoz. A negyedik futamon a Forma 1 belső ellentétei miatt csak 14 autó indult el, itt sikerült végül a pályára gurulnia, de a 13. körben ki is esett, az autója meghibásodása miatt. Csapattársa itt negyedikként ért be, ami már pontszerző helynek minősül, ezzel pedig először került fel az Osella az eredményjelző táblára. Ezután három futamon keresztül ismét nem tudott elindulni, majd a Kanadai-nagydíjon végre ismét megkapta a lehetőséget, az utolsó helyről indult.

Ez volt a 6. Kanadai nagydíj. Didier Pironi szerezte meg az úgynevezett pole pozíciót, amely azt jelenti, hogy az első helyről indulhatott el. Azonban már a rajtnál lefulladt a kocsija és a leghátulról érkező, ekkor már maximális sebességre felgyorsuló Paletti beleszállt a meghibásodott autóba. Bár ez elsőre nem látszott, azonban a baleset rettenetes következményekkel járt, amit az akkor a pályára rohanó segítők még nem láthattak: az autó kormányrúdja átszúrta a versenyző mellkasát, akit így nem tudtak kivágni az autóból, a sofőr eszméletlenül feküdt benne. A mentők tehetetlenek voltak, ezután pedig lángra kapott az autó, a pilóta pedig bennégett és meghalt. Az orvosszakértők véleménye szerint az ütközés pillanatában halhatott meg, ám erről nem született egyértelmű szakvélemény. Két nap múlva ünnepelte volna születésnapját.

Az esetről a BBC is tudósított, a korabeli felvételeket ide kattintva tudjátok megnézni:

Forrás: wikipedia.hu