promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A volt pasimmal álmodtam, másnap az egész életemet felrúgtam

A volt pasimmal álmodtam, másnap az egész életemet felrúgtam

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc

Nem hittem ilyenekben, de az az álom 8 évi párkapcsolatomat tette tönkre.

Klára és barátja szépen építgették a közös otthonukat, ameddig Klára egy átmulatott éjszaka után igazán édes álmot aludt és ez megváltoztatta az életét. Most az ő történetét olvashatjátok:

Sziasztok! Szokás beköszönni? Mintha a megcsalottak körébe jönnék bűnösként. Pedig nem tettem semmi rosszat, csak álmodoztam. Pontosabban álmodtam. És mint ahogy normális, ott volt mellettem a párom, amikor aludtam. Az a helyzet, hogy ritkán álmodok, de azt tudom magamról, hogy amikor igen, azt nagyon intenzíven. Mármint hanghatásokkal, mozgással, minden. De ritkán emlékszem ezekre az álmokra.

A mostani álom azonban kiugrott ezek közül. A mostani párkapcsolatom csodálatos volt. Tényleg: csinos pasi, nagyon csinos, érzéki, kedves, szexi, minden barátnőm irigyelt és főleg örültek, hogy az előző pasim után végre tovább léptem. Ő egy kevésbé esztétikus fiú volt, cserébe annyit nevettünk és beszélgettünk, ami mindenért kárpótolt. Azonban az álmomban történt egy eljegyzés, az utóbbi fiúval. És örültem neki, rettenetesen örültem. Boldog voltam. De egy álom nem tarthat örökké, felkeltem és megszakadt a szívem.

Felkeltem az álomból és arra jöttem rá, hogy hiába a szexi pasim, boldogtalan kapcsolatban vagyok. Vágytam vissza az exemhez. Bolond szakítás volt az, egészen szürreális vita miatt, csak mind a ketten büszkék voltunk és nem közeledtünk egymáshoz. Az érzés még pár napig elkísért és végül szakítottam a párommal, mert annyira erős volt az inger a volt páromhoz, hogy nem lett volna fair így fent tartani a kapcsolatot. Írok neki és... ha válaszol megírom nektek is. T pedig ne féljetek kilépni és váltani, az álmaitok mindennél fontosabbak!

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.