Senki nem beszél a magyar katonák második világháborús hőstettéről, ami a nemzetek közötti barátság egyik legszebb példája

A magyar-lengyel barátság régi toposz: mindannyian jól ismerjük azt a mondást, hogy lengyel-magyar két jó barát, együtt issza sörét-borát. Ennek a kapcsolatnak több történelmi bizonyítéka is van, az egyik ilyen kevésbé ismert történet a második világháború idejéből ered, amikor a magyar seregek még a velük szövetséges németek ellen is segítettek a varsói felkelést.

Az európai hadszíntér legnagyobb partizánmozgalma Lengyelországban működött: a Honi Hadsereg (Armia Krajowa) végig küzdötte a világháborút, alárendelve magát a Londonban működő lengyel emigráns kormánynak, bizonyos időszakokban katonáinak száma elérte a 300 ezret.

A Honi Hadsereg vezetői úgy ítélték meg, hogy eljött az idő az ország felszabadítására, amikor a szovjetek megállították a németeket és megkezdték kiszorításukat. Ezért már 1944 januárjában megkezdték a Vihar hadműveletet, amelyben részt vett a Honi Hadsereg is a németek kiszorításában.

A Vörös Hadsereg június 22-én megindította a Bagratyion hadműveletet, melynek eredményeképpen kiszorították a német Wehrmachtot és szövetségeseit a Szovjetunió területéről. Amikor a szovjetek átkeltek a Bug folyón, Sztálin július 22-én lublini székhellyel egy kommunisták által irányított lengyel bábkormányt hozott létre. Az előre nyomuló szovjetek reményt keltettek az öt éve kitartó ellenállásban résztvevőknek a felszabadulásra, de aggodalmat is okoztak a közelgő szovjet hatalomátvétel miatt.

A lengyel ellenállás úgy döntött, hogy Varsót önerőből szabadítja fel mielőtt a szovjet erők odaérnek. 1944. augusztus 1-jén 17 órakor robbant ki a varsói felkelés.

A varsói felkelés október 2-ig tartott, és 15 ezer lengyel katona vesztette életét. Civil veszteségek tekintetében még súlyosabb volt a helyzet. Becslések szerint 150-200 ezer varsói halt meg, és a felkelés leverése után a németek mintegy 700 ezer lakost telepítettek ki táborokba - a lengyelek számára nem volt elkerülhető a szovjet megszállás.

A szovjetek gyors előrehaladása miatt a németek és a velük szövetkező magyar erők jelentős veszteségeket szenvedtek. A német Közép Hadseregcsoport alá tartozó VIII. magyar hadtestet átszervezték e harcok során. Az 5., 12. és 23. tartalék hadosztályt a II. tartalékhadtesthez csatolták. A hadtest vezetését Vattay Antal tábornok vállalta, majd a varsói felkelés idején a vezetést átvette Lengyel Béla tábornok, aki korábban magyar katonai attasé volt Varsóban, és ismerte a lengyel ellenállás tábornokait.

Hitler parancsára júniusban elindult a magyar lovashadosztály kiszállítása a frontra a II. tartalékhadtest mellé. A magyar lovasokat főként a visszavonulás fedezésére és a partizántámadások visszaverésére szánták. Bár a lovashadosztály jól felszerelt volt, a belarusz mocsarakban súlyos ember- és lóveszteséget szenvedtek. Ennek ellenére jelentős sikereket értek el a szovjetek elleni harcokban, amiért "huszárhadosztállyá" nevezték őket.

Amikor kirobbant a varsói felkelés, a magyarok nem teljesítették a német parancsokat, és nem vettek részt a felkelés leverésében. Ellenkezőleg, többször segítettek a harcoló lengyeleken. Fegyvereket szolgáltattak nekik, elárulták a német terveket, és időnként menedéket nyújtottak a felkelőknek. A magyar katonák lehetővé tették, hogy élelmiszert és fegyvert csempésszenek a körülzárt városba.

Ezenkívül tárgyalásokat folytattak a felkelők parancsnokságával, és felajánlották, hogy mintegy 30 ezer katonájuk átáll a felkelők oldalára, mint a Magyar Királyi Önkéntes Légió, és azonnal harcolni kezd a németek ellen. Bár ez végül nem valósult meg, több tucat magyar katona önként átállt és közülük néhány hősi halált halt a lengyelek oldalán.

forrás: polhunation