Mátyás király mellett alig beszélnek a legnagyobb uralkodónkról, akit már herceg korában is angyalok védtek

A magyarság joggal büszke középkori történelmére: igen kevés európai nép mondhatja el magáról, hogy az új hazába érkezve (keletről jött honfoglalás) nagyon rövid időn belül vált kontinentális nagyhatalommá - azt pedig talán még kevesebb, hogy a kereszténységét éppen csak felvéve mindössze 50 év alatt is több királyi szentet adott a katolikus egyháznak.

Az retrospektív történelmi érdekességgel foglalkozó cikkek "királya" (szó szerint is) egyértelműen Mátyás király, vagyis Hunyadi Mátyás - az utókor kivételesen jó "marketinget" biztosít a valóban kiemelkedő képességű uralkodónak, de azért szerencsére a korábbi vezetők között is akadnak kiemelkedő, legendás személyek.

Még az Árpád-ház (saját, helyes megnevezése szerint Turul-dinasztia) idejéből való egyik legkiemelkedőbb, szent királyunk, akinek arcmását mindenki ismeri, akinek volt már a kezében történelem tankönyv: ez a királyunk nem más, mint a lovagkirály, Szent László.

Az adatok alapján László jelentős, monumentális termetű férfi volt, aki „a többi ember közül kiemelkedett”. Kiemelkedő fizikai erejét még ötven éves korában is megőrizte. Harci tapasztalatai és személyes bátorsága miatt fokozatosan vált rendkívül népszerűvé. Isten atlétájának is nevezik, köszönhetően kiváló fizikai képességeinek. Hartvik püspök, aki már Könyves Kálmán (aki Lászlót követte a trónon) uralkodása alatt is élt, elismerően szólt László erkölcsi és vallásos jelleméről, valamint erényeiről.

Szent László nagyságát az is kiválóan jelzi, hogy amellett, hogy a római egyház is elismerte szentként, a 11. században még virágzó magyar őshagyomány képviselői meg voltak róla győződve, hogy táltos-királyról van szó, és minden valószínűség szerint az udvarban is tartott táltost (hasonlóan Hunyadi Mátyáshoz).

A szentség egyik feltétele a csodák véghezvitele, és Lászlóval kapcsolatban több történetet is lejegyeztek - azt, hogy "jól áll" az égiéknél, már herceg korában is feltűnő volt.

Salamon király, a német császár támogatásával, hadjáratot indított Géza király (László apja) ellen, de miután ez kudarcot vallott, szomorúan visszavonult Pozsony várába. Azonban itt sem volt békesség, mert Géza király öccse, László herceg ostrom alá vette a várat.

Mivel a vár rendkívül erős volt, az ostrom hosszú ideig tartott. Ebben az időszakban Salamon katonái gyakran kivonultak a várból, és csatáztak László katonáival. Gyakran a vezérek is részt vettek ezekben a harcokban álruhában.

Egy alkalommal László herceg közvitéznek öltözve közelített a várhoz. Ugyanebben az időben Salamon is közvitézi öltözetben jelent meg, fegyverekkel felszerelkezve, és kilovagolt. Mindketten azt hitték, hogy a másik sereg vezére áll velük szemben.

A várbeliek kiültek a várfalra, hogy megfigyeljék a párbajt, és biztosak voltak Salamon király győzelmében. Amikor Salamon közel ért Lászlóhoz, hirtelen megállt, és ijedten hátrahőkölt. László herceg fölé ugyanis két angyal jelent meg, akik tüzes kardokkal fenyegették őt a levegőben.

Salamon ekkor annyira megrettent, hogy azonnal futásnak eredt, és visszahúzódott a várba. Vitézei döbbenten kérdezték tőle:

"Uram, hiszen te még három-négy vitéztől sem szoktál megrémülni, most pedig egy elől is elfutsz?"

Salamon, még mindig reszketve az ijedtségtől, így válaszolt:

"Ember elől még sosem futottam el, de ez nem ember, hiszen tüzes kardok védelmezik."