Gyerekenként 20 ezer forint felárat kért a szállásadó, vissza kellett fordulnunk mert alig maradt költőpénzünk

A levelet Ádám (37) küldte nekünk, akik szerettek volna kiszakadni a hétköznapokból és egy kedvező árú szállást változtattak, ami végül finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A levelét^* változtatás nélkül közöljük:

Jó napot Kívánok a kedves Olvasóknak! Velem és a családommal egy szörnyű és megalázó igazságtalanság, valamint nem kevés anyagi kár történt meg. Az az igazság, hogy háromgyerekes család vagyunk és sose költöttünk a magunk örömére, mindig gyerekek, a házban mindig elromlik valami, óvoda, nőnek a gyerekek, mindig ők voltak az első helyen. És elém állt a feleségem, hogy idézem: Te Ádám én nagyon szeretném látni a tengert, menjünk el, ha csak kis időre is.

Nagyon megsajnáltam a feleségemet, jó és kedves nő, megérdemelné a kényeztetést, de mindketten kétkezi munkából élünk, nincs sok amit a tejbe apríthatnánk, de nem panaszkodom, másnak ennyi se jut. De akkor pár nap múlva olyan hír ért, amitől a fülem ketté állt: a munkahelyemen én lettem a hónap dolgozója és ezzel egy kisebb pénznyeremény is ütötte a markomat. Eldöntöttem, hogy akármi kell is, ezt most egy nyaralásra költjük. Mikor elmondtam a feleségemnek, akkor repesett az örömtől és el se akarta hinni, hogy utazunk. Lefoglaltunk egy nagyon kedvező árú utat, kikértünk szabadságot és elindultunk.

Horvátországot néztük ki és vonattal mentünk. Odaértünk, egyikünk se beszél jól idegen nyelveket, de megpróbáltunk térkép alapján odatalálni a helyre. Sikerült is, vittük a cókmókunkat. A szállásnál izgultunk, hogy mi lesz, becsengettünk és ki is jöttek a háziak. Nálunknál kicsit idősebb pár, köszöntöttek, kedvesen, majd a gyerekekre néztek és aztán egymásra. Bementünk a házba és már készítettük a személyi igazolványokat, amikor elénk tettek egy papírt, amin valami szöveg volt. Szerencsére rajta volt magyarul is, hiszen sokan járnak oda, de ekkor jött az igazi ménkűcsapás.

Oda volt írva feketén fehéren, hogy gyerekenként 20 ezer forintnak megfelelő felár fizetendő. Meg se mertem mutatni a feleségemnek, mert én magamban gyorsan kiszámoltam, hogy alig maradna pénzünk, ha azt kifizetnénk, úgy pedig nem tudtunk volna maradni. De nem volt mit tenni, megmutattam neki is. A nyaralás egy pillanat alatt rémálommá változott, mert elsírta magát. Nem volt opció, hogy maradjunk akkor kevesebbet, a 20 ezer forintot az ott töltött éjszakák számától függetlenül is elkérték. A legrosszabb az, hogy nem tudom, hogy én voltam figyelmetlen és ez fel volt tüntetve az apróbetűs részben? Olyan izgatott voltam, hogy lehet el sem olvastam rendesen.

Átverés áldozatának éreztem magam. Próbáltam mondogatni, hogy Plíz, plíz (kérem), de a szállásadók a papírra mutogattak. A rongálás miatt kérik el a pénzt, mert több esetben is volt már, hogy családok megszállása esetén szinte mínuszra jött ki nekik a végösszeg. Őket is megértem, de ott voltak a gyerekek, a feleségem. Úgy éreztem megbuktam, mint férfi. Haza kellett indulnunk. A legtöbb, amit tehettem, hogy elsétáltunk a tengerhez, hogy a feleségem láthassa és aztán mentünk a vonatállomásra. Nem ismerjük ki jól magunkat külföldön, nem tudtam hogyan kellene új szállást keresni, így végül felszálltunk a hazafele menő vonatra. A megalázó helyzet azóta is rányomja a bélyeget a családi életünkre, a feleségem azóta hogy is mondják? Depressziós azt hiszem, folyton szomorú és mondogatja, hogy kevés a pénzünk. Nekem pedig a szívem szakad meg, mert bármit megadnék neki, de nem tehetem.

_{*A levélben foglaltak igazságtartalmáért oldalunk nem tud felelősséget vállalni.}