A férjem minden nap elment edzeni, de egyre dagadtabb lett: követtem a terembe és a látottaktól egy életre elment tőle a kedvem

Nem csitul az ünnepi időszakon belüli váláshullám, most Gizella írt nekünk:

Mindig élvezettel és némileg hitetlenkedve olvasom az önöknek beküldött történeteket: bárcsak azt mondanám, hogy arra szoktam gondolni, hogy velem ilyen még szerencsére sosem történt, de éppen ellenkezőleg írok, én is megosztásra érdemesnek találtam a történetem, főleg, hogy egy újévi fogadalomhoz kötődik. Egy pár szót én is szólnék magamról: 44 éves vagyok, fővárosi születésű, egy külső kerületben élünk a férjemmel, akivel 20 éve vagyunk házasok: két gyerekünk van, de már egyik se él otthon.

A 6 éves fiam feldíszítette a fát: az apja ért le először és sikoltozva hívott le a hálóból, mikor pedig megláttam a díszeket én is elájultam

Olvass tovább...

Az utóbbi időben észrevettem, hogy kicsit elengedtük magunkat a férjemmel. Nekem a napi teendőim nem engedik az edzőterembe járást, viszont ő kifejezetten szeret lakáson kívül kikapcsolódni, így adta magát a dolog, hogy én itthon, ő teremben edzen. A beszélgetés sem volt rossz hangulatú, jelezte, hogy ő is látta már a problémát, egyszerűen ezt egy férfinak nehezebb egy nő felé jeleznie.

Én tulajdonképpen mindig lelkiismeretes feleségnek tartottam magam és a hízás önmagamtól is zavart, de a plusz motivációval már gyermekjátéknak tűnt a hízás leküzdése: edzés, táplálkozás, életmód, tetszett minden újdonság és főleg az, amit a tükörben láttam. Az viszont már kevésbé, amit a férjemen. Egyre dagadtabban ért haza, egy dekát sem veszített, cserébe jöttek fel rá a kilók, ami a megbeszélt edzésterv mellett lehetetlen volt.

Mivel a hízás nem maradt abba, de az edzések gyakorisága sem csökkent, így arra gondoltam, amire előtte sosem: követem a férjem.

Így is tettem az egyik napon. Elsőre meg is nyugodtam, hogy valóban a kondiba megy, de a belső hang megszólalt bennem: menj be utána. Leparkoltam és bár ez már így is túlment a házastársi esküben írtakon, azt gondoltam ennél rosszabb nem lehet a helyzet. Így bementem a terembe: semmi ötletem nem volt mit teszek, de végül a sors elrendezte a dolgot. Megláttam a férjemet a recepciós pultnál ülni és fehérje turmixot iszogatni (tudjátok, amit az edzés MIATT szoktak inni, nem önmagában, hiszen az tömegnövelő és nem fogyasztószer), mellette pedig vadul fűzni az ott dolgozó kislányt.

Szomorú módon a hölgy is nyitott volt a flörtre és... ezt le sem merem írni, de a szemem előtt csattant el egy csók. Aztán még egy. Aztán egy hosszabb.

Mintha szíven szúrtak volna: a férjem, akivel még terveket beszéltünk meg, akivel terveztünk, voltak vágyaink, terveink és egymás miatt akartunk formába kerülni, könnyedén leváltott egy 18 évesre. Egyelőre nem szembesítettem, itt vannak az ünnepek és egyébként is, egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy el akarom dobni ezt az életet, amit élek, szimplán csak... miért nem velem flörtöl, ha én szerettem olyan gömböcnek, amilyen volt és nem kellett semmi hazugság ahhoz, hogy változni akarjak, akár miatta, magam miatt, de főleg kettőnk miatt?