„Kicsinállak, te ostoba kis fruska” - Életveszélyes fenyegetést kapott a gondnoktól, a szerződése miatt azonban egy évig még nem hagyhatja el a lakását

Nem régen költöztem be álmaim albérletébe. Minden meseszerű volt, tökéletes lakás, fantasztikus környék és árban is teljesen ideális volt. Furcsálltam is, hogy miért kiadó, ki az, aki elköltözött egy ilyen szuper helyről. Így jobban belegondolva, voltak intő jelek: a tulaj teljesen indokolatlan, esti időpontban mutatta meg a lakást, a rengeteg teendőjére hivatkozva, a lakáshoz vezető folyosón pedig szinte átrohantunk. Azonban minden ellenérzésem elszállt, amikor beléptem, mivel azt éreztem: végre otthon vagyok.

Nem is teketóriáztam sokat, vittem magammal a kaució összegét, amely 3 hónapnyi lakbérnek megfelelő összeg volt, a tulajdonos pedig megkönnyebbülten vette át a pénzt és aláíratott velem egy papírt, hogy minimum két évig bérelnem kell az albérletet, különben elveszítem a befizetett pénzt.

Nekem ez így rendben volt, nem terveztem egyhamar költözni. A gondok azonban már rögtön másnap elkezdődtek. Kiderült, hogy a gondnok velem egy szinten lakik és a szomszédom. Már a beköltözésnél belémkötött: leejtettem egy dobozt az ajtaja előtt, amiben edények voltak és a hangzavar elvileg felkeltette a délutáni pihenőjéből. Ekkor kiabált velem először.

Ostoba semmirekellőnek nevezett, aki nem ismeri a munkát és nem tartom tiszteletben más emberek pihenőidejét.

Ijesztő volt, ahogy rámtámadott: magas, hórihorgas öregember, apró gonosz szemekkel és látszott, hogy nem esik nehezére ilyen őstulok módjára viselkedni. Azután találkoztam néhány kedvesebb lakóval, akik együttérzésüket fejezték ki és dicsérték a bátorságom. Kérdeztem, hogy mire gondolnak, majd azt mondták: a gondnok mindenkit elüldöz, de nem tudják leváltani, mert a társasházkezelőnél valami fejesnek a nagyapja és a mindene ez a munka, csak éppen egy katonai tiszt erejével tartja fent a rendet.

Elvileg több lakót is elüldözött már, volt aki 1-2 hónapig bírta csak. Nagyon mérges voltam: a tulaj erről nekem egy szót sem mesélt.

A párom is átjött meglátogatni, azonban a romantikázásunknak egy kopogás vetett véget. A gondnok állt az ajtóban és fejhangon üvöltve kezdte darálni, hogy az ő szomszédságában nem lesz k*rválkodás, azonnal takarítsam el innen ezt a férfit, mégis hogy képzelem. Köpni-nyelni nem tudtam, a barátom jött oda és próbált rendet tenni, de sikertelenül. Ordenáré mocskos dolgokat mondott rólam és ezzel fejezte be:

„Kicsinállak, te ostoba kis fruska, azt is megbánod, hogy megszülettél.”

Azóta a napjaim természetes része a rettegés. Mit fog csinálni, hogyan fog aznap bántani. Volt, hogy ragasztót nyomott a kulcslyukba, kutyaürüléket kent a lábtörlőmbe, de kaptam már rendőri látogatást az éjszaka közepén hangzavarra hivatkozva.

Nagyon sok pénz a kaucióm, amit nem tudnék újra előteremteni és a tulaj kategórikusan kijelentette, hogy aláírtam a papírt a 2 évről, ha előbb távozok, akkor semmit nem látok a pénzemből. Rettegésben telnek a napjaim és nagyon el vagyok keseredve. Az otthonomból, a szeretett kis kuckómból egy ember miatt igazi rémálom lett.