Bejelentkeztem egy társkereső útra, azonban az egyik tag láttán azt hittem megnyílik alattam a föld

Régóta nem volt már jó a házasságunk és valahogy mindig sosem egyszerre akartuk azt megmenteni. Amikor én erőlködtem, akkor nem foglalkozott vele, amikor pedig ő, akkor nekem jött össze minden más teher az életben. Szép lassan elmentünk egymás mellett, pedig igazán jó kapcsolat volt a miénk. Amikor már hónapok óta semmi örömet nem találtam a hétköznapokban, akkor mintha csak az ég küldte volna a jelet: felugrott a Facebook-on egy borkóstolóval összekutott társas út, ahova kalandos lelkű szingliket várnak.

Tudtam, hogy nem vagyok szingli, azonban jobban szomjaztam a kalandra, mint egész életemben bármikor. Nem sokat teketóriáztam, befizettem a részvételi díjat, kitöltöttem az adatokat és mondtam a férjemnek, hogy egy elvonulós meditációs jógatáborba megyek. Mondta, hogy ez remek, ő is szervez magának valami programot.

Közeledett az indulás napja és egyre idegesebb voltam. Úgy voltam vele, hogy semminek sem kell történie, nem vagyok köteles senkit közel engedni magamhoz, igazából nem is tudom, hogy mi volt a pontos cél. Talán az, hogy végre megint incselkedjen velem egy férfi.

Felvirradt a nagy nap, szinte elsőként érkeztem, egyből be is szálltam a buszba, kicsit nehezen oldódok, egyelőre nem akartam még senkivel beszélgetni. Egy kedves férfi ült le mellém és bár a torkomban dobogott a szívem, el kellett ismernem, hogy egyből megvolt a kémia.

Az utat végigbeszélgettük és nagyon hamar le is telt az a pár óra, amíg leértünk Tokajba. Leszálltunk a buszról, ő gyengéden belémkarolt:

Nem zavar? Nem szeretnélek semmiben korlátozni, de örülnék, ha az esti borvacsorára a partnerem lennél.

Rendben, feleltem őszinte örömmel. Ekkora megjelent a túravezetőnk és összeszedte a kis csoportot, elmondta mit kell tudni és jelezte, hogy hol tudjuk átvenni a szállásunk kulcsát. Elindultunk befelé és ekkor... megláttam a csoportban a férjemet, aki szintén egy másik nő karjába volt belefonódva. Fesztelenül nevetgéltek. Hónapok óta nem láttam ilyen vidámnak. Felémnézett és már emelte is volna vissza a tekintetét a beszélgetőpartnerére, amikor az agya dekódolta a látottakat és felfogta mi történt. Mereven néztük egymást, azonban újdonsült partnereinknek ebből semmi nem tűnt fel.

Kértem egy kis türelmet, majd visszafordultam a buszba, mondván, hogy fenthagytam valamit. A férjem vette a lapot és követett.

Mi a fene? kérdeztük egymástól, de tagadhatatlanul mindketten sárosak voltunk. Két lehetőség van előttünk, mondtam: Vagy hazamegyünk mind a ketten és valamit sürgősen változtatunk, vagy végigvisszük ezt és meglátjuk mi lesz.

Ugyanazt akartuk. Maradni és ismerkedni. Megbeszéltük, hogy minden mással ezután a hét után foglalkozunk, addig pedig úgy teszünk, mintha nem is ismernénk egymást. Megdöbbentő kaland volt az az egy hét. Tudom, hogy mélyebben megismerkedett a szőke lánnyal, akivel első nap láttam és én is beengedtem a buszos útitársamat nem csak a szobámba. Hazaérve mindketten tudtuk mit kell tennünk: külön akartuk folytatni. Szépen, csendben, gyorsan lezajlott a válás és azóta is baráti a kapcsolat közöttünk, sőt, néha négyesrandevúzunk is.

Akárkinek meséljük a történetet először hatalmas csend, majd egy ugyanekkora nevetés a reakció: életünk legjobb döntése volt, hogy elmentünk arra az útra.