Szörnyű dolgot tettem a kislányom óvodai buliján, tükörbe se bírok nézni

Nagyon szégyellem magam, azt sem tudom hol kezdjem, de muszáj elmesélnem valakinek a történteket, mert beleőrülök.

Teljesen átlagos napnak indult a mai, attól eltekintve, hogy a kislányom hangosan számolta vissza a délutáni farsangi buliig még hátralévő órák számát, tette mindezt a napokon át varrt, kézzel készített dinoszaurusz jelmezében. Nyilván, akinek van gyereke, annak nem kell bemutatni azt a jelenséget, milyen az amikor a lurkó teljesen rácsavarodik valamire. Az óvoda ahová jár elég komolyan veszi az ilyen összenépi bulikat, így megkérték a szülőket, hogy a teljesebb élmény kedvéért öltözzenek be ők is. Kamaszkorom óta nem vettem részt ilyesmiben, dehát a gyerekért mindent, szóval végül az Auchan akciós pultjáról levettem egy boszorkány jelmezt és ezzel elintézettnek tekintettem a rám eső részt. Végre eljött az indulás ideje, kislányom már a kocsiban nyomta a dudát, mikor én becsomagoltam a nem túl jól sikerült pogácsaszerűséget, amit sütöttem, majd elindultunk.

Mikor odaértünk legnagyobb meglepetésemre nagyobb buli fogadott, mint amire számítottam: boros és pezsgősüvegek az asztalon, hangosan nevetgélő szülők, az óvónénik megszokott dorgáló tekintetének nyoma sem volt. Épp hogy felocsúdtam a meglepetéstől, mikor Piroska néni, a Katica csoport imádott pótanyukája egy névre szóló pohárral lépett oda hozzám és csak annyit kérdezett: vörös vagy fehér? Egészen groteszk jelenet volt, de leginkább az zavart, hogy egy darab szülői értekezletre küldtem el a férjemet magam helyett, ahonnan természetesen úgy érkezett haza, hogy semmi fontos nem hangzott el, meg sem említve azt, hogy itt ma mire kell számítani.

-Vöröset kérek. Kocsival jöttünk, de majd a férjem hazavezet.

Már ki is volt töltve a bor, Piroska néni pedig továbblibbent a következő szülőhöz, aki lufikkal körbetekerve, szőlőként érkezett meg.

Kerestem az ismerős arcokat, ami kicsit nehezített terep volt, lévén, hogy nálam mindenki komolyabban vette a beöltözést, de ekkor megszólalt mögöttem egy ismerős hang:

-Szia szexi!

Megfordultam és a férjem állt ott, talpig Star Wars jelmezben (biztosan forgatná a szemét, hogy nem tudom melyik sorozatból is van pontosan, de ha tippelnem kellene, akkor Mandalóriként jelent meg).

100 év boldogan? A titok a férfiakhoz köthető

Olvass tovább...

Olvass tovább...

Megöleltem, majd gyorsan eldaráltam, hogy gyerek, egész nap visítás, megégett a pogácsa, innom kell egy kicsit, haza tudnál-e vezetni. Kis ideig csend volt, majd bólintott, én pedig ezzel a mozdulattal fel is hajtottam a boromat.

-Töltök még egyet...

Vissza is értem a poharammal és folytattam volna a szokásos megbeszélést, amikor a férjem egyszer csak olyan helyen érintett meg, ami köztéren nem illendő, de egy óvodában egyenesen gyalázatos. Valószínűleg itt követtem el az első hibát, mert a gyors megdöbbenés után viszonoztam az érintését és elég hamar érezhetővé vált még a jelmezben is, hogy tetszik neki a dolog.
Rég volt már részünk valami kalandos, izgalmas dologban, de nem panaszkodom, remek életem van, csak tudjátok... házasság.

Hirtelen oldalra nézett, majd az üresen álló tesiterem felé mutatott.

-Nem lehet, suttogtam, de már mentem is vele kézenfogva, megadva magamat a pillanatnak és úgy döntöttem, hogy a következményekkel majd később foglalkozom.

Sikerült észrevétlenül beosonnunk és azonnal egymásnak estünk. A felfokozott állapot és a rajta lévő jelmez titokzatossága miatt nem is tartott az egész túl sokáig, de határozottan kielégítő élmény volt. Ő azt mondta, hogy előremegy, kövessem kicsit később. Mint egy titkolózó kisiskolás ültem ott, várva, hogy leteljen a megbeszélt 5 perc, amikor pittyent a telefonom.

Megcsalásos lepedőakrobatika lett a munkahelyi barátságból – így lepleződött le a bujálkodó vőlegény

Olvass tovább...

Olvass tovább...

Amikor ránéztem gyakorlatilag a vér is megfagyott bennem. Egy üzenet állt benne a férjemtől, melyben elnézést kért a késésért és jelzi, hogy 10 perc múlva megérkezik. Az, amit akkor éreztem, leírhatatlan. Mire össze tudtam magam szedni és kitámolyogtam a helyiségből, valóban megérkezett a férjem, bűnbánóan, egy csokor virággal, mit sem sejtve arról, hogy én a késésnél sokkal rosszabbat tettem. A "mandalórit" már sehol sem láttam és láthatóan senki nem is kereste őt.

Azóta sem tértem magamhoz. Megcsaltam a férjemet, de nem is tudtam róla. Úgy teszek mintha semmi sem történt volna, pedig megöl a bűntudat. Mit csináljak?