promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megcsalásos lepedőakrobatika lett a munkahelyi barátságból – így lepleződött le a bujálkodó vőlegény
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A pár augusztusban házasodna össze, de a vőlegény most bevallotta, hogy megcsalta a mennyasszonyát egy dögös cicababával a munkahelyéről.

Már 2016 óta dúlt a szerelem egy csodás pár között. A hölgy elmondta, hogy egy éve eljegyezték egymást, és augusztusban már szeretnének összeházasodni. Mint a legtöbb kapcsolatban, itt is voltak hullámvölgyek, de ettől még mindent meg tudtak oldani, és továbbra is közel állnak egymáshoz.

Az viszont derült égből villámcsapásként érte a mennyasszonyt, amikor megtudta, hogy a szerelme, akiben eddig száz százalékosan megbízott, megcsalta őt. A vőlegénynek nem kellett lebuknia, egyszerűen emésztette belülről a dolog, és Ő mondta el az igazságot.

A rövid életű viszony akkor kezdődött, amikor a szerelmesek már két éve együtt voltak. A vőlegényt egy dögös cicababa csábította el a munkahelyén, és a lepedőakrobatika csak néhány hétig tartott. A férfi a megcsalásról ennél többet nem igazán akart mondani.

„Hogy őszinte legyek, már nem tudom, mit higgyek, mivel a belé vetett bizalmam teljesen megsemmisült – olyan, mintha nem is ismerném”

- írta a lány a Mirrornak, aki elmondta, hogy a cicababa azóta már kilépett a baráti társaságból.

A mennyasszony sokszor sírja álomba magát, és nem tudja, hogy menjen így feleségül a férfihoz, akit anno szeretett.

Coleen Nolan, a Mirror párkapcsolati tanácsadója azt mondta, hogy a bizalom ilyenkor csak akkor térhet vissza, ha leülnek, és nyíltan megbeszélik ezt a dolgot. A megcsalás alapból is egy negatív fordulópont a kapcsolatokban. Fontos, hogy mi történt, és hogy az miért történt így.

Nolan párkapcsolati terápiát is javasolt, valamint azt, hogy a mennyasszony nyugodtan függessze fel az esküvőt, ha nem hisz abban, hogy meg tud bocsájtani. Ezt még akkor is meg kellene tennie, ha ez esetleg felzaklatja a családot és a barátokat.

„A házasság fontos lépés, és 100 százalékig biztosnak kell lenned abban, hogy szereted őt, és a vőlegényed is teljesen elkötelezett. Ne érezz nyomást a házasságkötésre, és ne csináld, hacsak nem igazán akarod”

- írta a szakértő, majd sok szerencsét kívánt a megcsalt mennyasszonynak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás