promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Győrfi Pál megszólalt a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban, míg Berki Krisztiánék gyönyörű helyen nyaraltak – időkapszula
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A tavalyi kvízünkkel pedig a közmondások rajongói tesztelhetik a tudásukat.

Ismét egy évet megyünk vissza az időben, és körbenézünk, hogy mi történt ezen a napon. Annyi biztos, hogy még nagyban tombolt a koronavírus-járvány, és nem mehettünk csak úgy akárhova, mivel be volt vezetve a kijárási tilalom.

Érdekes visszanézni, hogy akkor még mit nyilatkozott Győrfi Pál:

„...bizakodó vagyok, hogy a következő évben már nem szükségszerű, hogy a koronavírus határozza meg az éle­tünket. Mivel a védőoltás kapujában állunk – ha minden jól megy –, néhány hónap alatt elérhetjük a nyáj­immunitást, vagyis azt az állapotot, amikor a társadalom többsége védetté válik a vírussal szemben”

- mondta egy évvel ezelőtt Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Sajnos a koronavírus-járvány még idén is velünk volt, és a harmadik oltást is fel kellett vennünk, ha teljesen biztonságban akartuk magunkat érezni. Annyi persze változott, hogy a kormány nem vezetett be keményebb védelmi intézkedéseket így télen.

Berki Krisztiánnal nagyot fordult a világ 2021-ben. Egy cikksorozatunkban gyönyörűen összefoglaltuk, hogy miként kezdődött el a celeb mélyrepülése, amit ide kattintva értek el.

Tavaly ezen a napon Berki és a felesége körül még minden rendben volt, és karácsonykor gyorsan itt is hagyták Magyarországot. Hogy hova mentek, az a lenti cikkből kiderül.

Hiányzik egy kis tudásteszt? Tavaly ilyenkor azt deríthettétek ki, hogy helyesen tudjátok-e, hogy mit jelentenek a magyar szólások és közmondások. Nagyon speciális kvízről van szó, mivel mindegyik a hazugsággal kapcsolatos.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás