Létezik egy elfeledett, 1991-es Marvel-szuperhősfilm, amelyben nem mindennapi módon rúgják szét a nácik fenekét? - Rocketeer-kritika

Harminc év alatt oltári nagyot változtak a dolgok, és már a szuperhősfilmek műfaji krédója is sokszor áldozatául esik a kusza világnak. Nem is kell annyira messzire mennünk, csupán a legutóbbi nagy héroszos mozihoz, Az öngyilkos osztag második részéhez, amelyben James Gunn valami teljesen újat mutat. A szuperhősök termőföldje, az USA nem feltétlenül a nagybetűs jóság, hanem egy minden hájjal megkent szuperhatalom, amely ugyan a világbéke mindenáron való megőrzését tűzi a zászlajára, azonban a nagy cél érdekében simán képes arra is, hogy nemzeteken, országokon, embereken (és persze szuperhősökön) gázoljon át.

A film tömény szkepticizmussal van átitatva, a "mit mentünk meg éppen minek az érdekében, kiért, ki ellen, és legfőképpen kiknek a segítségével" kérdések pedig csupán a viszonyok adhoc változóinak közepette nyerik el értelmüket.

Ez az a 2021-es fura lelkiállapot az, ami teljesen hiányzik a Rocketeer című filmből, amely egy klasszikus, képregény alapján készült szuperhősfilm 1991-ből. Abszolút jókkal, abszolút gonoszokkal és persze abszolút követendő és elvetendő értékekkel. Sok elemében olyan, mint korunk Marvel-filmjei, mégis naív és meseszerű.

A filmben rengeteg nagy név feltűnik, többek között James Bond, azaz Timothy Dalton vagy a legendás Paul Sorvino,

de a női főszerepet sem akárki játssza, hanem a nagyon fiatal Jennifer Connelly.

Az alkotást pedig az a Joe Johnston jegyzi, aki később az Amerika kapitány első részének lett a rendezője. Hogy véletlen lenne mindez? Valószínűleg nem, a Rocketeer ugyanis nemcsak az Indiana Jones-filmek elemeit vitte be egy szuperhősfilmbe, de valamelyest már a később szárba szökkenő Marvel-univerzum hangulatát is megidézte 1991-ben. A film azonban nagyot bukott, hiszen a célközönséget rosszul lőtték be, a mozikba is úgy került, mint egy mesefilm, pedig épp, hogy minden korosztály jól szórakozhat rajta.

Felcsatolható rakéta, amely Hitlernek is kell

1938-ban járunk, amikor Cliff Secord pilóta egy fura hajsza után megtalálja az amerikai gyárból ellopott jetpacket, amellyel emberek könnyedén tudnak repülni. A második világháború még nem kezdődött el, de a németek már gőzerővel készülnek, csupán egy ilyen szerkezetre lenne szükségük, hogy Amerika gyors inváziója is lehetővé váljon.

Miközben a történet szépen bontakozik ki a szemünk előtt, Secord, azaz Rocketeer barátnője is bajba kerül, amikor kiderül, hogy Hollywood egyik legnagyobb állócsillaga német kém, és frankensteinszerű segítőjével, a hórihorgas Lotharral azért nyomul,

hogy a rakétát Berlinbe küldhesse tömeggyártásra, egyenesen a Führernek.

A film a harmincas években játszódik, így megelevenedik előttünk a kor gengsztervilága, láthatunk nyomozni ős szövetségi ügynököket is, hiszen az FBI alig pár évtizede működik. Abban a korszakban járunk tehát, amikor minden kicsit még új, szinte rajta van az árcédula. Amerika még nem szuperhatalom, csupán a gigászivá válás küszöbén áll, a hősei pedig még nem az egész világot akarják megmenteni, ennél sokkal kisebb célokban gondolkodnak. Nem kezdődött el még a második világégés, és az űrlények sem szeretnék egyelőre elfoglalni a planétát.

A Rocketeer tehát nagyon sok szempontból "még nem - már nem" film, ahogy ezt majd a továbbiakban is látni fogjátok.

30-as évek, csodakütyük nélkül

Egyáltalán nem véletlen, hogy a legjobb kalandfilmek a húszas és harmincas években játszódnak, gondoljunk csak a Múmiára, amely 1923-ban kezdődik, vagy éppen az Indiana Jones-filmekre, amelyek cselekménye jobbára a harmincas évek közepére datálódik. A régészet (és persze a tudomány) fénykora ez, amikor a közlekedési eszközök fejlődése révén kinyílik a világ, de még nem követnek minket mindenhova szuperszámítógépekkel vagy lehallgató készülékekkel. Szovjet és amerika ember sem járt még az űrben, így a Google Maps szolgáltatás térképeiről sem lehetett azonnal leolvasni, hogy hol rejtették el a Frigyládát.

Létezett még a titok, és a felfedezés élménye is más volt, mint manapság. 

Az emberiség még csak éppen elkezdi kiásni az ősi civilizációk emlékeit a föld alól, a modern régészet alapjait is csak a 19. század végén teszik le, és éppen elkezdjük meghódítani az eget is. A Rocketeer esetén az utóbbi a hangsúlyos, a filmben épp ezért közonti szerepet kap Howard Hughes, az aviátor is, aki valós személy volt, fontos szerepet játszott a repülés történetében is. Életművének állít emléket a Leonardo DiCaprio főszereplésével, Martin Scorsese rendezésében készült Aviátor című produkció.

A Rocketeer filmben Hughes találja fel a jetpacket, a hátra csatolható rakétát, amely komoly bajokat is okozhatna, ha rossz kezekbe kerülne.

Például így:

Egy nagyon jó mese

A Rocketeer nem azon szuperhősfilmek sorába tartozik, amelyeket a Marvel az elmúlt évtizedben elhozott nekünk, de mégis, valamelyest előképe is azoknak. CGI-t azonban csak nyomokban tartalmaz, és a hős is sokkal esendőbb, mint bármelyik új szuperhős moziban. Egy kedves, szerethető figura, akinek nincsen semmiféle kilengése, nem piál, nem nagyképűsködik, nem macsóskodik, nem lövi halomra a poénokat, nincs kigyúrva, sőt, még zseni sem.

Csupán egy egyszerű pilóta, aki az átlagnál jobban szeli az ég hullámait.

A film rendezője, Joe Johnston amúgy előtte az Indiana Jones és a végzet temploma film díszleteiért is felelt, szóval ne lepődjetek meg, ha néha olyan érzésetek van, hogy egy-két jelenet, beállítás vagy díszlet nagyon ismerős "valahonnan".

A Rocketeer a maga korában, sőt, még utána sem találta meg a közönséget, a kasszáknál is elhasalt. Egyesek szerint mindez azért történhetett meg, mivel egy olyan korszakban hoztak egy színesebb és vidámabb, képregény alapján készült filmet, amikor a képregényfilmek célközönsége még máshogy szocializálódott. Sok vélemény szerint a Disney is nagy hibát követett el a film besorolása közben, ráadásul a Rocketeer marketingjét is elbaltázták.

1991-ben ugyanis egy szuperhősfilm kapcsán mindenki azonnal valami sötét és depresszív mozira gondolt, mint például Tim Burton 1989-es Batmanjére, vagy a sármos Alec Baldwin főszereplésével készült Az Árnyék című filmre.

Ezekkel szemben a Rocketeer olyan kicsit, mintha már részben megelőlegezné Marvel-univerzumot 19 évvel ezelőtt, a Vasember első részének bemutatója előtt. A jetpack megtalálása és a hőssé válás során van a történetben némi Hangya-szerűség, Cliff hajaz Steve Rogers-re, Hughes alakjáról pedig azonnal Tony Stark figurája ugrik be. Ráadásul a film humora is pöppet a Marvel-univerzum hangulatát juttathatja az eszünkbe.

Azonban ezeknél az alkotásoknál sokkal naívabb, meseszerűbb, gyerekek számára is jobban értelmezhető alkotás, amelyben benne van még a kilencvenes évek eufóriája. Szemben a mai szuperhősfilmekkel, amelyek inkább realisták, utóbb pedig egyre kiábrándultabbnak tűnnek. A Rocketeer így ez alapján is beleesik a korábban bedobott "már nem - még nem" besorolási osztályba.

Ajánló

A Marvel-univerzum rajongók többségének ez a film is tetszeni fog. Akik tehát szeretik Vasembert, Amerika kapitányt, a Hangyát vagy éppen Thor kalandjait, azok bátran vessék bele magukat Rocketeer világába, mert nem fognak tudni csalódni. Maximum olyan érzésük lehet majd a film közben, hogy azért helyenként lehetett volna benne több CGI, vagy több durva, elnyújtott akciójelenet, esetleg egy amerikai nagyváros porrázúzása. De ezek nélkül is, az art déco stílusú maskarában elénk lépő jetpackes alak egy elképesztően menő figura, akire 2021-ben is szüksége lenne a világnak. Állítólag szó is van egy reboot-ról.