Halálosan megfenyegették Gáspár Evelint, nem bírta tovább, a kamerák előtt sírta el magát - videó
Olvass tovább...
Ma este kezdődik a Life TV-n a Van életünk című reality, aminek már az első adásában rettenetesen megalázó dolgot mondott Győzike a feleségének, Gáspár Beának.
Mostanában több fronton is áll a bál Gáspáréknál, ugyanis Győző megint nagyon összekapott testvérével, Zsoltival (aki végül hihetetlenül kemény szavakkal vágott vissza), Evelint meztelen képekkel zsarolta az exbarátja, illetve most a Life TV Van életünk című, ma este induló új reality műsorából az is kiderül, hogy Győzike nagyon megalázó dolgot mondott Bea asszonynak, ráadásul a kamerák előtt.
Olvass tovább...
„Már ne haragudjál, de én szebb vagyok férfiben, mint te nőben!”
– idézi Gáspár Győzőt az NLC.
Győzike elmesélte, hogy múltkor egy plázában megállították őt, hogy milyen csinos, így most hatalmas az önbizalma, ezek után pedig tovább alázta feleségét azzal, hogy elővette a róla készült régi Playboy-képeket, majd azt mondta:
„Ezt a nőt akarom visszakapni! Hol van ez a lány? Ezzel akarok élni, nem pedig azzal, aki előttem áll!”
Gáspár Bea erre azzal támadt vissza, hogy elmondta, szerinte Győzike meg pont abban az időszakban nézett ki öregebbnek és sokkal csúnyábbnak, mikor ő a nyuszis magazinnak pózolt.
Később Győző megindokolta a viselkedését, de valószínűleg ez sem nyugtatja meg azokat, akik esetleg felháborodtak a szavain (viszont legalább kiderült, hogy bőven lesznek izgalmak és emlékezetes, meghökkentő pillanatok a Van életünk című műsorban):
„Egy szemét vagyok, de ez kell. Ahhoz, hogy valaki nőnek akarja érezni magát Magyarországon, az kell, hogy a férje frusztrálja, szurkálja, mert ismerek olyan asszonyt, aki nagy debellának néz ki a férje mellett.”
De nem kell aggódniuk a rajongóknak, jó eséllyel csak a kamerák kedvéért mondták egymásnak ezeket a dolgokat, hiszen nemrég még arról beszéltek, hogy újra fellobbant szerelmük lángja:
Olvass tovább...