promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Győzike nagyon kiakadt Gáspár Zsoltira: „A nagy békülés csak a pénzről szólt!”
Borítókép:  Gáspár Győző / via blikk.hu (Pozsonyi Zita)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Úgy tűnt, hogy hosszú idő után végre kibékült Gáspár Győző és testvére, Gáspár Zsolt, de most kiderült, hogy ez közel sem igaz.

Sokáig állt a bál Gáspáréknál, ugyanis különböző okok miatt évekig nem beszélt egymással Győzike és Gáspár Zsolt – aki közben sikeres médiaszemélyiséggé vált –, de végül tavaly év végén kibékültek, szóval mindenki megnyugodhatott. Most viszont Gáspár Győző elárulta, hogy csupán pillanatnyi boldogságról volt szó, ugyanis testvére azóta sem keresi őt.

„Valóban volt egy teátrális békülés tavaly karácsony előtt, ami ha jól számolom, legalább hatvan percig tartott, vagyis ad­dig, amíg ott volt a fotós és az újságíró. Azóta nem láttam őt, pedig nagyon boldog voltam, hogy végre együtt töltjük az ünnepeket”

– kezdte Győzike a Borsnak.

A híresség állítólag a lányára, Gáspár Evelinre bízta, hogy szervezze meg a nagy békülés után a szentestét, amit a tervek szerint közösen töltöttek volna, de Zsolt még csak vissza sem hívta a lányt, és az év utolsó napján sem érkezett tőle üzenet, ami persze nagyon elszomorította Győzikét.

„Be kellett látnom, hogy a nagy békülés csak a pénzről szólt! Ezért akart békülni! Elhittem, hogy a közös interjú után minden rendben lesz köztünk, de Zsolti csak azt az 1 milliót látta maga előtt, amit tiszteletdíjként kaptunk. Csak csendben jegyzem meg, hogy azóta sem hozta át a részem, de még csak a postaládába sem dobta be. Ennyiért adta el a testvérét...”

– mesélte Gáspár Győző, aki a dolog miértjére is próbált rájönni, miközben azt is elmondta, hogy ugyan hiányzik neki az öccse, de már nem hiszi, hogy ezek után bármikor is újra közel tudnak kerülni egymáshoz:

„Hogy őszinte legyek, nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy zavarom őt abban, hogy felépítse a karrierjét. Nem tudja elviselni, hogy 25 éve itt vagyok, és itt is maradok. Olyan, mintha ő akarna lenni az egyetlen ismert Gáspár, miközben kénytelen tudomásul venni, hogy nem csak én, de Bea asszony és Evelin is messzebbre jutott a siker útján, mint ő. Isten látja lelkemet, én soha nem versenyeznék vele, hiszen a testvérem, de nem vagyunk egyformák. Ő tud­ja, mit mi­ért tesz, és miért fordítja el a fejét, ha véletlenül összefutunk a ház körül vagy a városban. Majd a sírom mellett állva rájön, mit is jelent testvérnek lenni, de akkor már késő lesz...”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás