promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Dopping miatt nem lehetett ott a dobogón egy magyar olimpikon? Gyanús körülmények a kínai úszóknál

Dopping miatt nem lehetett ott a dobogón egy magyar olimpikon? Gyanús körülmények a kínai úszóknál

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A magyar úszóválogatott kapitánya szerint nem volt minden rendben az eredmények körül.

A magyar úszócsapat ugyan alaposan kivette a részét az éremtermésből a nemrég véget ért párizsi olimpia során, hiszen Kós Hubert és Milák Kristóf három érmet (két aranyat és egy ezüstöt) szállított, mégis van néhány olyan eredmény, ami kissé fájó lehet, hiszen szó szerint centiken múlt a dobogó.

Ilyen volt Németh Nándor negyedik helye is, amit 100 méter gyorson ért el, és mindössze 6 (!) centivel maradt le a bronzéremről. Nehéz elképzelni, hogy mit érezhetett utána, hiszen látszólag egyetlen apró mozdulaton, egy jobban sikerült célba csapáson mehetett el a harmadik hely. Ugyanakkor az úszó válogatott szövetségi kapitánya szerint valami más is lehetett a háttérben, ami nem a magyar sportoló teljesítménye, hanem inkább az ellenfelei eredményei között keresendők. Egészen pontosan az aranyérmes kínai úszóra célzott a kapitány.

Sós Csaba az értékelés kapcsán úgy vélekedett, hogy a még áprilisban kirobban kínai doppingbotrány után gyanús, hogy Pan Csan-le mennyire jó időt úszott:

„Amit ő csinált, az nagyon durva, nem nagyon hajlok arra, hogy itt minden rendben van… Elnézést kérek, ebben a medencében egyetlenegy világcsúcs sem volt eddig, most meg négy tizedet javít száz gyorson”

– fogalmazott sokatmondóan Sós.

Fontos azonban hozzátenni, hogy értelemszerűen Pan nem volt azon 23 sportoló között, akik lebuktak tiltott szer használatával, hiszen úgy komoly eltiltást kapott volna, így nem is indulhatott volna az ötkarikás játékokon.

Pannak egy sajtótájékoztatón is magyarázkodnia kellett feltűnően jó eredménye miatt, nekiszegezték ugyanis a kérdést a doppingszer használata kapcsán. A kínai úszó erre úgy reagált, hogy májustól számítva huszonegyszer tesztelték őt, egyszer sem lett pozitív a mintája, a száz gyors döntője napján pedig kétszer is mintát kellett adnia.

Forrás: Magyar Nemzet