promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Teljesen elborult Imane Khelif agya: alig kapta meg az aranyérmet, máris beperel mindenkit, akiben ellenséget lát

Teljesen elborult Imane Khelif agya: alig kapta meg az aranyérmet, máris beperel mindenkit, akiben ellenséget lát

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Most a bíróságon száll ringbe, Donald Trump neve is szóba került, nem maradnak következmények nélkül a megnyilvánulások.​

Tovább gyűrűzik az Imane Khelif olimpiai szereplése körüli botrány, és most már egészen biztosnak tűnik, hogy az olimpiai bajnok algériai bokszoló felveszi a kesztyűt, komoly pert indít ugyanis azok ellen, akik számára sértő módon fogalmazták meg véleményüket a nyilvánosság előtt.

Khelif gyakorlatilag végigverte a mezőnyt Párizsban, óriási felzúdulást keltve, hiszen a többek között Hámori Lucával is összecsapó öklöző magasabb tesztoszteronszintje miatt jelentős erőfölényben lehetett versenytársaival szemben. Ez az olasz Angela Carini ellen csúcsosodott ki, aki 46 másodpercet követően feladta a Khelif elleni meccsét.

Ekkorra már a fél internet ezzel a témával foglalkozott, ki védve, a legtöbben viszont támadva Khelifet, illetve a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot. Olyan nagy nevek is megnyilvánultak, mint Elon Musk, vagy éppen J.K. Rowling, akik nemtetszésüket fejezték ki az algériai bokszoló indulása kapcsán. De volt olyan is, aki később törölte a posztját - Logan Paul valószínűleg nem akart részese lenni a további botrányoknak.

Vélhetően ő járt el okosan, hiszen akik továbbra is vállalták karcos véleményüket, azok bírósági ügyre készülhetnek. Közöttük van a Tesla-vezér is, aki Riley Gaines úszó bejegyzését osztotta meg. Ő azt írta, hogy a „férfiak nem lehetnek részesei a női sportoknak”, később Donald Trump is hasonló módon fejezte ki nemtetszését, így könnyen lehet, hogy az ex-elnök is képbe kerül.

Nabil Boudi, Khelif ügyvédje megerősítette a Variety-nek, hogy Musk és Rowling neve is szerepel a feljelentésben. Mindeközben a párizsi ügyészség tudatta, hogy megkapta a Khelif által benyújtott panaszt, és bejelentette, hogy vizsgálatot indítottak.

„Augusztus 13-án felvették a kapcsolatot az emberiesség elleni és gyűlöletbűncselekmények elleni küzdelem központi hivatalával, hogy vizsgálatot folytassanak a nemi hovatartozás és nyilvános sértések miatti számítógépes zaklatás kapcsán, a nemi hovatartozás, a diszkriminációra való nyilvános uszítás és a származás miatti nyilvános sértések miatt”

– fogalmaztak.

Boudi elmondta, hogy bár a panasz konkrét neveket is említ, a céljuk az, hogy minden olyan személyt bíróság elé állítsanak, akik sértő bejegyzést tettek közzé, kiemelve, hogy a törvényhozók felelőssége, hogy szankciókat alkalmazzanak azon platformok ellen, ahol ezek megjelenhetnek.