promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ezek voltak az Olimpia történetének legőrültebb sportágai: szinte hihetetlen, ezeket mégis hogyan gondolták komolyan

Ezek voltak az Olimpia történetének legőrültebb sportágai: szinte hihetetlen, ezeket mégis hogyan gondolták komolyan

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Azért egy-két esetben tényleg jó, hogy továbbfejlődött a világverseny.

Annyi olimpiai szám van már, hogy gyakorlatilag lehetetlen az összessel lépést tartani, az összeset követni. Amikor az ötkarikás játékokra gondolunk, akkor mindig olyan sportok a legnépszerűbbek, amiket egyébként sosem néznek az emberek: úszás, atlétika, vívás, cselgáncs, kajak-kenu – ezek ráadásul a normálisabbak.

Vannak olyan sportok, amik már nem képezik az Olimpia részét, azonban egykoron elismert számokként tartották őket nyilvántartásban, ez pedig mai fejjel kissé érthetetlennek tűnik. A dolog érdekessége, hogy az alábbi listából több is a mostani játékoknak otthont adó, második modern kori Olimpia helyszínéül szolgáló párizsi játékokon volt nevezhető.

Élő galamblövészet

Az 1900-as évek elejének emberét nem különösebben hatotta meg az állatvédelem, a párizsi játékok egyik száma pedig egy aktivista rémálom volt: élő galambra kellett lőni a sportlövészetben. Azt kell mondjuk, nagyon örülünk annak, hogy ezt felváltotta az agyaggalamb-lövészet, azért az egy jó nagy fokkal állatbarátabb.

Gátúszás

Az 1900-as Olimpián volt a történetem egyik legnehezebb úszószáma is, a Szajna folyón rendezték meg ugyanis a 200 méteres gátúszást. Az úszóknak át kellett másznia egy póznán, egy sornyi hajón, valamint el is kellett úszni egy sornyi hajó alatt, hogy teljesíteni tudják az igencsak embert próbáló számot.

Kötélhúzás

Az általában falu- és városi napokon előforduló; illetve a gyerekek játszóterein rendkívül népszerű szabadidős játék 4 Olimpián is sportként volt számon tartva 1900 és 1920 között. Az Antwerpenben tartott játékok voltak, ahol utoljára megrendezték meg a versenyt: ekkor 5 perce volt a kétszer nyolcfős csapatoknak, hogy elhúzzák a másikat.

Lótávolugrás és Lómagasugrás

1900-ban két, lovaknak dedikált számot is rendeztek Párizsban: távolugrást és magasugrást is. A lótávolugrást akkor Constant van Langendonck belga zsoké lova nyerte 6.1 méteres ugrással, miközben a lómagasugrást a francia Dominique Cardenes és az olasz Gian Giorgio Trissino nyerték 185 centiméterrel. Ügyes pacik.

Kötélmászás

1896 és 1932 között bizony ez egy népszerű sportág volt, kezdetben 15 méteres, később 7.5 méteres kötelekkel. A feladat nem volt más, mint tornaórán: minél magasabbra mászni, lehetőleg elérni a kötél tetejére.

Álló magasugrás

Napjainkra már a magasugrást nekifutásból végezhetik az atléták, ez azonban 1900 és 1912 nem volt mindenki kiváltsága. Az amerikai Ray Ewry hatalmas királya volt ennek a sportágnak, három olimpiai aranyérmet is szerzett ebben a számban, ami csak annyiban különbözött mai párjától, hogy itt állóhelyből kellett magasat ugrani.

(Forrás: Huffington Post)