promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Ronaldónál és Messinél is gazdagabb ez az olimpikon, mégsem hallott róla senki

Ronaldónál és Messinél is gazdagabb ez az olimpikon, mégsem hallott róla senki

Borítókép:  Profimedia/Petter Arvidson/BILDBYRĹN/kod PA/PA0833
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Dollármilliárdos az olimpikon, mégis kevesen ismerik.

Az olimpiai játékok mindig rendkívül színes karaktereket hoznak magukkal, akiket teljesítményük vagy emberfeletti karakterük miatt megjegyzünk. Az ötkarikás játékok a hősökről szólnak, akik magas szintű négyéves teljesítmény után tudnak kvalifikálni a világversenyre, illetve reprezentálni saját nemzetüket.

Nem mindenkinek sikerül ez azonban, a párizsi olimpiára például egy relatíve ismeretlen dán lovasnak, Anna Kasprzaknak sem jött össze. A 34 éves, németországi születésű Kasprzak nagyon tisztelt név a díjlovasok között, azonban nem voltak extra nagy eredményei: 2012-ben Londonban, 2016-ban pedig Rióban ott volt, de a kijutáson kívül sok eredményt nem mutatott fel.

A legnagyobb eredménye talán minden versenye közül az díjlovas EB-n egy 2017-es második hely, így azt lehet mondani, hogy nem söpörte el a világot a teljesítményével. Akkor viszont hogyan sikerült összehoznia nagyobb vagyont, mint Cristiano Ronaldo és Lionel Messi, az elmúlt idők két legnagyobb focistája összeadva?

Anna Kasprzak édesanyja, Hanni az ECCO nevű dán cipőmárka tulajdonosa és vezérigazgatója, amelyet még 1963-ban alapította Anna nagyapja. Mind a díjlovas, mind testvére részese a vállalat felügyelőtanácsának, ezért pénzügyi díjakat is kapnak a cég sikeressége esetén. Az ECCO pedig kifejezetten sikeres, 90 ország 2200 boltjában forgalmazzák a termékeiket.

Kasprzak ezzel összesen 1.3 milliárd dollárnyi pénzt gyűjtött össze, ami több, mint a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi (650 millió dollár) és főriválisa, Cristiano Ronaldo (több, mint 500 millió dollár) összeadva, akik a történelem két legsikeresebb sportolójának tekinthetők.

Kasprzak tehát élete végéig megélne gyakorlatilag a családi vállalkozásból szerzett vagyonnal, ő azonban inkább az élsportot választotta, amely sosem egyszerű feladat. Ha ebből a szemszögből nézzük, nem is rossz az a két kijutás az Olimpiára, még ha a mostani párizsi játékokra nem is sikerült.

Forrás: Daily Mirror