promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Marco Rossi nagy bejelentést tett közel az Eb-hez, erre kevesen számítottak, de már most imádják az ígéretét

Marco Rossi nagy bejelentést tett közel az Eb-hez, erre kevesen számítottak, de már most imádják az ígéretét

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A magyar szövetségi kapitány igazán fontos dolgot mondott.

Alig maradt már hátra pár nap, és Németországban elkezdődik a nyár egyik leginkább várt sporteseménye, amelyen a magyarok is ott vannak. Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya és a Liverpool FC kiválósága pedig már korábban is megígérte a szurkolóknak, hogy valami olyat alkotnak majd, amire sokáig fognak emlékezni. Nos, a mérkőzések hamarosan kezdődnek is, Magyarország pedig a házigazda, és így nagy esélyes Németországgal került egy csoportba, a németek pedig a kezdeti gyengélkedések után alaposan összeszedték magukat, így kemény mérkőzések várnak azokra a csapatokra, akik majd játszanak velük.

Mi biztos, hogy összecsapunk a házigazdákkal, ám előbb Svájc válogatottja következik.

Szoboszlai pedig már részt vett egy sajtótájékoztatón is, ahol elmondta, hogy rendben van a lába, sok szurkoló így megkönnyebbülhetett.

Marco Rossi pedig mit vállalt be korábban?

Mint mindenki, ő is bevállalt valamit.

A magyar szövetségi kapitány bizony magasra tette a lécet, és azt mondta, hogy körbetekeri a Balatont, ha továbbjutunk a csoportból. De nem ő volt az egyetlen, aki komoly fogadalmat tett, vagyis bevállalt néhány érdekességet, ha a csapat jól szerepel az Európa-bajnokságon. Marics Peti például azt mondta, hogy tetoválással tiszteleg majd a válogatott előtt, a válogatott teljesítménye előtt, ha a fiúk megnyerik majd első mérkőzésüket.

Mégis milyen sorrendben mérkőzik meg ellenfeleivel a magyar válogatott Németországban?

Június 15-én, szombaton Svájc együttesével játszunk 15 órától, majd június 19-én 18 órától Németország következik ellenfélként a csoportból, a legvégén fogunk összecsapni a skótokkal, velük június 23-án játszunk majd, méghozzá 21 órától.

És még nem tudjuk, hogy mi lesz a folytatásban, de reméljük, hogy Marco Rossinak be kell majd tartania a fogadalmát.

A magyar válogatott csapatkapitánya Molnár Mátyással, az M4 Sport helyszíni riporterével beszélgetett a csapat németországi bázisán, a hétfői megérkezés másnapján.