Olvass tovább...
Az elmúlt hónapokban minden Szoboszlai Dominikról szól, magyar focimágia uralja az internetet Liverpoolban is.
Rengeteg cikk jelenik meg az elmúlt hónapokban Szoboszlai Dominikról, aki óriási dolgot művel a szigetországban. Korábban mindenki a gyönyörű barátnőjével foglalkozott, ám az elmúlt időszakban egyre jobban a pályán mutatott teljesítménye uralja a sajtót. A Liverpool FC Jürgen Klopp irányításával az idei évben komoly álmokat szövöget a bajnokságban és a nemzetközi porondon is, épp ezért komoly erősítések is érkeztek a nyáron a csapathoz. És eddig nagyon úgy tűnik, hogy a magyar középpályás a nyár egyik legjobb igazolása. Szoboszlai elképesztő gólókat szerzett a Liverpoolban, miközben igazi vezéregyéniség is a pályán. Már több külföldi lap is rangsorolta a Vörösök csapatának játékosait, és bizony nagyon sok lajstromban Szoboszlai vezet, ő áll az élen.
És amúgy a statisztikák is azt mutatják, hogy Szoboszlai hengerel Angliában. Korábban úgy nyilatkozott, hogy egy álma vált valóra azzal, hogy a Liverpool Fc játékosa lehet.
Korábban a német vezetőedző már egy elképesztő jelzővel illette a magyar játékost, az első meccsen már három különböző poszton játszatta, és mind a három helyen nagyon jól szerepelt Szoboszlai, le is nyűgözte az edzőt, így Klopp mester egyszerűen csak úgy nyilatkozott róla, hogy a magyar játékos egy bestia. Jürgen Klopp amúgy nagyon sok magyarral dolgozott együtt eddig pályafutása alatt, és sokszor voltak csapatának az alapemberei között magyarok.
Most viszont arról írnak a magyar és a külföldi lapok is, hogy Szoboszlai nagyon jól beilleszkedett Liverpoolban, mind a csapattagok, mind pedig a szurkolók is nagyon imádják, nem is csoda, hogy már több dalt is írtak a magyar járékoshoz.
És bizony gyakran megszólal a Szobo-rigmus is a lelátóról.
Olvass tovább...
Az is kiderült, és már nem titok, hogy ki az új legjobb barátja a csapatban. Trent Alexander-Arnold, a Liverpool FC hátvédje, aki nagyon sok szépet és jót mondott a amgyar játékosról. Mint kiderült a pályán kívül és azon belül is egy hullámhosszon vannak. Alexander-Arnold arról beszélt sokat az interjúban, hogy nagyon hasonlóan látják a világot, és a focit is, és hasonló elképzeléseik vannak a játékról, a küzdelemről, és a célokról is.
Olvass tovább...