promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Sport & Szabadidő

Szoboszlai Dominikot földbe döngölték a kritikusok, nem ilyen visszatérésre számított a Liverpool


Szoboszlai Dominikot földbe döngölték a kritikusok, nem ilyen visszatérésre számított a Liverpool
Borítókép:  Depositphotos

Szoboszlai Dominik vagy az edző hibázott nagyobbat?

Combsérülése után végre visszatért Szoboszlai Dominik, a Fenerbahce csapata ellen állt pályára a Liverpool színeiben, de sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogy kéne, ugyanis 3–2-re vesztettek a Vörösök, ráadásul a kritikusok nagyon lehúzták a magyar focista teljesítményét – de mentségére legyen, hogy nem a szokásos pozíciójában játszott a kezdőcsapatban, és ez is nagy hatással lehetett a játékára.

A Liverpool sorozatban a második meccsét veszítette el, és az angol sajtó visszajelzései alapján Szoboszlai Dominikot nézték ki bűnbaknak, pedig most kivételesen a 10-es pozíción kezdett, ami számára szokatlan, hiszen így kevésbé látta át a pályát és nehezebben tudta kézben tartani a dolgokat – nem csoda, hogy a mérkőzés végére pozíciót váltott.

Lehúzták Szoboszlai Dominikot

A brit sajtó nem kímélte Szoboszlai Dominikot, hiszen volt, aki mindössze 3 pontot adott a teljesítményére, és azt írták, hogy leszerepelt. A passzait dicsérték, illetve azt is, hogy volt jelenléte a pályán, de a kritikusok egyetértettek abban, hogy nem igazán adott hozzá most a Liverpool összteljesítményéhez, pedig nem volt túl erős az ellenfél – sokan aggódnak a mostani BL-vereség miatt.

Itt lehet megtekinteni egy összefoglalót am eccsről:

 

Ez is érdekelhet: