Fájó dologgal szembesítették Szoboszlai Dominikot - így reagált rá a Liverpool-sztárja

Ilyen már régóta nem fordult elő a Liverpoollal.
A labdarúgásban a számok néha kegyetlenek, a rangadók utáni pillanatok pedig ritkán telnek feszültség nélkül. Nincs ez másként akkor sem, amikor egy élcsapat a vártnál nehezebb időszakot él át, és a csalódottság a pályán és azon túl is tapinthatóvá válik.
[[cikk1]]
A Vörösök 1-0-ás vereséget szenvedtek az Arsenaltól a bajnokságban a múlt hétvégén. A rangadón a közelmúltbeli sérülését maga mögött hagyva visszatért a Liverpool keretébe Szoboszlai Dominik is, aki a lefújást követően csalódottságának adott hangot az eredmény miatt.
Kiegyenlített meccs volt, talán a szezon legnagyobb meccse. De sajnos nem tudtunk pontokat szerezni
- nyilatkozta a magyar válogatott csapatkapitánya.
A találkozó után a sajtó képviselői egy kifejezetten fájdalmas statisztikával szembesítették a középpályást: az Opta adatai szerint a 2003/04-es idény óta ez volt az első olyan hazai bajnoki mérkőzése a Liverpoolnak az Anfielden, amelyen egyetlen alkalommal sem sikerült eltalálniuk a kaput. Szoboszlai azonban gyorsan rávilágított a statisztikai mutató hátulütőjére, rácáfolva a száraz adatok tényére:
Flónak (Florian Wirtz) mondjuk volt egy keresztléce, persze, tudom, hogy ti ezt nem számítjátok kapura lövésnek. Mindenesetre dolgoznunk kell
- mutatott rá, hogy Florian Wirtz kísérlete bizony centimétereken múlt.

Marco Rossi az utolsó pillanatban döntött az NB I legjobbjának a behívásáról - de nem ez az egyetlen meglepetés a válogatott kerete kapcsán
Olvass tovább...
A liverpooliak összesen 17 alkalommal próbálkoztak a mérkőzés folyamán, ám a hivatalos statisztika szerinti kaput eltaláló lövés valóban elmaradt. A mérkőzés értékelésének végén a magyar labdarúgó arról is beszélt, hogyan éli meg a jelenlegi fizikai állapotát, és készen áll-e már a kezdőcsapatbeli szereplésre:
Egészséges vagyok, készen állok a kezdőcsapatra, de ez a döntés nem az én kezemben van.
Szoboszlaiék legközelebb szerdán játszanak, amikor a Fenerbahce otthonába látogatnak a BL-ben - írja a Csakfoci.
