Bale és a Real különös házassága, avagy egy walesi madridi valósága

[[adv]]

„Az ókori szkeptikusok semmiben sem voltak biztosak, csak abban, hogy nagy hiba úgy tenni, mintha tudnám, amikor nem tudom”

– áll Feldmár András: Őszinteség című könyvében. A Kanadában élő pszichoterapeuta idézett mondata arra utal, hogy vannak, akik el akarják velünk hitetni, hogy ők tudják az igazságot. Ezt a gondolatmenetet érdemes elővenni Gareth Bale és a Real Madrid különös házasságának kapcsán. Elfogadni, hogy

nincs egy igazság, nincs egy minden kérdést feloldó válasz. Értelmezési keretek, kontúrok vannak.

Annak, hogy a kép homályos, oka van. Mert amíg Neymar Párizsba szerződése személyek, klubok között, egy hozzáférhetőbb terepen zajlott, s vált értelmezhetővé. (A 222 millió eurós váltás mögött a PSG márkaépítése, a játékos egyéni érdekei, illetve geopolitikai tényezők jelentek meg.) Addig a walesi focista és klubja közötti konfliktus nagy részét feloldó válaszok egy nagyon zárt, kameramentes övezet falai közé belépve válnának csak láthatóvá. Marad tehát a találgatás és a felszín.

Persze, ettől még próbálkozni szabad, sőt kell is. Ahogy próbálkozott a Real Madrid épp aktuális csapatkapitánya vacsorára, közös összejövetelekre meghívni Bale-t, aki ehelyett a szűk családi közeget, az egyedüllétet, a golfot választotta. Mert ő egy olyan ember, aki alapvetően nem keresi a figyelmet.

„Szerető és támogató családból származik. Csendes személyiség, aki képes nyugodt és kiegyensúlyozott maradni még a nehezebb szituációkban is, egyúttal bízik a saját képességeiben. Halk, magabiztos egyénről van szó” 

– jellemezte még 2014-ben George Burley, a Southampton trénere egykori játékosát.

_{Bale a 2018-as BL-döntőben ollózva lő gólt a Liverpool-nak (FRANCK FIFE / AFP)}

Van, aki egy hangos, négynegyedes ütemekkel átitatott közegben, néhány pohár Sangria társaságában ünnepli a sikert, a fontos pillanatokat. Van, aki visszahúzódik. Amikor Bale a felnőtt mezőnyben első alkalommal szerzett mesterhármast (2010. október 20-án az Inter–Tottenham Bajnokoki Ligája-mérkőzésen), úgy ünnepelt, hogy néhány napra csendes üzemmódba kapcsolt, szülővárosába, Cardiffba utazott, hogy korábbi iskolatársaival golfozzon.

Madridban sem lett más személyiség. Ami változott, az a körülötte lévő kultúra. Egy hűvösebb, távolságtartóbb közegből egy olyan országba költözött, ahol az élmények nyílt megélése, az intenzív érzelemkifejezés a megszokott, ahol az élet lüktet, s ahol a nyitottság alapvetés. 

Bale érkezett, a spanyol sajtó pedig – főleg madridi korszak elején –, újra és újra meghökkent. Ott, ahol minden verbális és nem verbális jelzés teátrális jellegű, a befelé fordulás, a csend nehezebben értelmezhető.

Még nagyobbá válik a kontraszt, ha a sportágat, annak alapvető jellegét és a közösségi médiában mutatott viselkedését is hozzátesszük az egyenlethez. A labdarúgás alapvető defínicója szerint csapatjáték. Olyan szavak tapadnak hozzá, mint a közösség, a társaság, az együttlét. Minden adott ahhoz, hogy hispán szemüvegen keresztül úgy tűnjön: Bale egyéni sportolóként lézeng egy csapatsportban. Jelen van, de mégsem.

_{Bale az Eibar elleni mérkőzésen, április 6-án (BURAK AKBULUT / ANADOLU AGENCY)}

Teszi ráadásul ezt egy olyan sportágban, amelyet a pozitívum, a katarzis határoz meg. Ahol a megtörtént eseményekre, a cselekre, a gólokra, gólpasszokra emlékezünk. Ahogy Chris Anderson és David Sally a Számháború című könyvükben írják: 

„A foci maga a gól, a gól pedig maga a foci.” 

Aki ezeket ipari mennyiségben szállítja, azt a nép piedesztára emeli. Sőt, akár legenda státuszba emelkedhet – már, ha az adott klub is úgy akarja.  A Real Madrid az abszolút közönségkedvenc, Raúl hátsó ajtós távozásából kiindulva úgy tűnik, hogy nem akarja. Vagy legalább is nagyon nehezen.

Szóval, az a bizonyos kettősség: adott egy támadó, aki gólt szerez, örömet okoz, majd nem sokkal később távolságtartás, kimértség jeleit mutatja.

Ha ez nem elég, akkor ott van Bale alapvetően minimalista közösségi média jelenléte. Milliós órák, reneszánsz és kubista festők alkotásait idéző testrajzok helyett zöld gyep, ütő, labda és nyugalom. Na meg persze az elmaradhatatlan edzésfotók és szponzorált tartalmak. Ennyi és nem több.

Ami biztos: Gareth Bale nem változott, nem simult bele a hispán közegbe. Olykor elejtett pikírt nyilatkozataiból és hat év alatt megszerzett minimális spanyol tudásával jelzi, hisz egy értékrendben, és emellett kitart. Kívülálló maradt, talán túlságosan is – ám ahogy azt kívülről érzékelni lehet –, társai így fogadták el, megtartva tőle a három lépés távolságot. A profi futball világában mindenki tette a maga dolgát.

És a walesi tette is rendesen. Úgy viselkedett, ahogy már 16 évesen is: magabiztos, kitartó maradt, s a nehéz, kiélezett helyzetekben is tudta, mit tegyen (lásd a 2014-es Spanyol Kupa döntőjét vagy épp a 2014-es BL-finálét). Szerzett is „néhány” trófeát: 

• 4 Bajnokok Ligája-győzelem
• 3 klubvilágbajnoki cím
• 3 UEFA-Szuperkupa arany
• 1 spanyol bajnoki cím
• 1 Spanyol Szuperkupa
• 1 Spanyol Kupa

Ahogy azonban az jól érzékelhető, a Real ajtót mutat játékosának, köszöni a 231 meccsen szerzett 102 gólt és 65 gólpasszt, elég volt. A gond az, hogy Bale tartja magát elveihez: ahhoz, hogy szerinte mennyit ér a teljesítménye. Patthelyzet van. Persze, ne legyen kétség afelől, ha marad, marad a színtiszta profizmus, a nyugodtság és maradnak a gólok is – pihenőnapokon golffal vegyítve.