promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bottas örülhetett a győzelemnek
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A 27 éves Bottasnak ez volt az idei, egyben pályafutása második futamgyőzelme. Mögötte néhány tizeddel lemaradva futott be másodiknak Vettel, míg a dobogó alsó fokára Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál versenyzője állhatott fel.

Igazából Bottas így visszaszállt a küzdelembe, mert csak 15 ponttal van lemaradva a második Hamilton mögött. Bár igen nehéz elképzelni, hogy ő legyen a világbajnok, de a Mercedes mindenesetre jól járt vele. Bizonyítani akarja, hogy tehetséges pilóta, és jelenleg jó úton halad.

Hamilton a nyolcadik helyről rajtolva küzdötte fel magát negyediknek, és bár a végén nagyon közel volt Ricciardóhoz, előznie nem sikerült.

A rajtot Bottas kiválóan kapta el, megtartotta az első helyet, mögötte Vettel fordult be másodikként az első kanyarba. A harmadik pozíciót Ricciardo elvette Kimi Räikkönentől (Ferrari), Hamilton pedig az első 10 körben három helyet javítva feljött ötödiknek.

Harminc kör után változatlanul Bottas, Vettel, Ricciardo volt a dobogósok sorrendje, Hamilton ötödik volt Räikkönen mögött, és a 32. körben elvégezte az első kerékcseréjét.

A 34. körben Ricciardo, egy körrel később pedig Vettel járt a boxban, s kapott új abroncsokat, Bottas pedig a 41. körben hajtott ki kerékcserére. A sorrend az élen az első kiállások után nem változott, Räikkönen viszont csak a 45. körben állt kis friss gumikért, és Hamilton mögé, ötödikként tért vissza a mezőnybe.

A hajrá kezdetéig nem változott a sorrend az első öt helyen, kilenc körrel a leintés előtt viszont Hamilton két másodpercen belülre csökkentette a hátrányát a harmadik helyen száguldó Ricciardóval szemben. Közben Vettel is nagyon megközelítette Bottast, az utolsó három körben azonban sem Hamiltonnak, sem Vettelnek nem sikerült előznie, így a sorrend nem változott.

A vb egy hét múlva a Brit Nagydíjjal folytatódik Silverstone-ban. (MTI; Torony)

osztnagy17b
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás