Beleköpött a babakocsiba egy részeg tinédzser, sokkos állapotba került az anyuka

Az anyaság egy csodálatos és tiszteletreméltó dolog, ami ösztönösen elismerést vált ki az emberekből. Az anyukákkal az emberek előzékenyebbek, főleg, ha a gyermekük is ott van velük. Vannak azonban, akiknek ez semmit sem jelent. A hozzánk beérkezett levelet változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt szerkesztőség, köszönöm, ha a levelemet megjelentetésre érdemesek találják. Minden nap ugyanott szoktunk sétálni a kisfiammal, aki jelenleg 4 hónapos. A friss levegő nagyon fontos egy babának, így igyekszem vele sokat sétálni, a testmozgás pedig nekem is jót tesz. Így történt ez múlt hét kedden is, amikor Gazdagréten sétáltam és észrevettem egy meglehetősen fiatal, botladozó fiút.

A tinédzser szemmel láthatóan részeg volt.

Bennem azonnal bekapcsoltak az anyai ösztönök, hiszen ennyi idősen még nem kellene alkoholt fogyasztania, de közelebb érve láttam, hogy talán már nagykorú. Mindenesetre felajánlottam a segítségemet és megkérdeztem hívjak-e valakit, vagy esetleg a közelben lakik-e.

Rám nézett és legyintett, de én nem akartam annyiban hagyni a dolgot, így még egyszer megkérdeztem, ekkor pedig agresszívan rám nézett. Hagyjál már békén te p*, foglalkozz a saját dolgoddal.

Mélységesen felháborított ez a hangnem és ez a viselkedés, amit ott helyben ki is kértem magamnak és jeleztem, hogy beszélhetne több tisztelettel velem. Erre még idegesebb lett és azt mondta, hogy

Jó környéken élő anyuka, babakocsival, essen hasra mindenki, mi? Mit tiszteljek?

Ekkor már veszélyben éreztem magam és jeleztem, hogy hívom a férjemet, azonnal. Már tárcsáztam, amikor szembefordult velem és jelezte, hogy hagyjam már békén, sétáljak tovább, de nem akartam, hogy másokat is ilyen illuminált állapotban sértegessen.

A vita ekkor fajult el.

Én ragaszkodtam hozzá, hogy várja meg a férjemet és vele beszéljen így és ekkor valami olyan dolog történt, amit még filmben sem láttam: odafordult a babakocsihoz és beleköpött és azt mondta nesze neked tisztelet. Majd elindult. Nagyon megijedtem és kiabáltam utána, hogy azonnal jöjjön vissza, hogy tehetett ilyet, de felpattant egy buszra és elment.

A férjem egy fél óra múlva ért oda, próbált nyugtatni. Szerencsére a babát nem találta ez a rohadék, de a babakocsi lecseréléséhez ragaszkodtam, még aznap vettünk egy másikat. Azóta kevesebbet sétálok és rettegek, hogy ismét ilyen veszélyes jelenetben találom magam, főleg úgy, hogy én csak segíteni akartam.

A férjem megígértette velem, hogy hasonló helyzetben nem lépek közbe és nem keresem a bajt, de én azt gondolom, hogyha ilyen állapotban látom egy másik embertársamat, akkor teljesen alap és természetesen viselkedés az, ha megpróbálok neki segíteni.

Ti másképp tettetek volna? Valóban hibáztam?