promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Megjelent a palackmaffia Magyarországon, ahol nincs visszaváltó automata, ott számíthatunk rájuk

Megjelent a palackmaffia Magyarországon, ahol nincs visszaváltó automata, ott számíthatunk rájuk

Borítókép:  MTI
Helyi Hírek
Kategória fejléc

Azonnal meglátták a lehetőséget, sok embernek nincs más választása.​

Néhány hete Magyarországon is kezdetét vette a visszaválthatós palackok egyeduralma, amivel együtt szinte minden PET, illetve fém- és üvegpalack 50, valamint 25 forinttal megdrágult, ennyi ugyanis a betétdíj, amit a vásárlók később levásárolhatnak, vagy a számlájukra utalhatnak, esetleg jótékony célokra fordíthatnak.

Az átállás nem volt zökkenőmentes, eleve fél évet csúszott a rendszer bevezetése, és még most is vannak forgalomban olyan palackok, melyek nem visszaválthatók, ami egy darabig még szemétként gyűlik az automaták mellett.

Az Európa számos országában már régóta működő megoldást nem fogadta osztatlan lelkesedés idehaza, ami részben érthető, hiszen az automatáknál nagy a sorban állás, ráadásul nem is jutott mindenhová, ahova kellett volna – példának okáért a szomszédos Szlovákiában kétszer ennyi áll rendelkezésre.

A 400 négyzetméternél nagyobb eladóterű boltokban ugyan kötelező jelleggel kellett telepíteni, azonban sok kistelepülésen nincsenek ilyen üzletek, ám a betétdíjat ugyanúgy meg kell fizetni azoknak is, akiknek nincs lehetőségük a palack visszaváltására.

Ez persze egyből megmozgatta az ügyeskedők fantáziáját, a vasazók és akkumulátor-felvásárlók pedig hirtelen kimentek a divatból, helyettük most már a palackokért mennek házhoz – legalábbis a Házon kívül legutóbbi adásában elhangzottak szerint.

Egy riportalany elmondta, hogy több kistelepülésen is lehetőség van átadni az összegyűlt palackokat, amiket jóval nyomottabb, 10-20 forintos árakon vesznek át, majd autóval elviszik a legközelebbi automatához. Persze lehet mondani, hogy ez is csak egy szolgáltatás, csak hát megint azokon csattan az ostor, akik amúgy is kispénzűek.

A palackok kapcsán amúgy nem ez az egyetlen trükközés, volt, ahol bepróbálkoztak az átmatricázásával, és valószínűleg a későbbiekben is derülnek majd ki olyan kiskapuk, amelyekre a MoHu-nál talán nem is gondoltak.