promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Családtagját gyászolja Novák Katalin, a volt köztársasági elnök férjével együtt jelent meg a nyilvánosság előtt

Családtagját gyászolja Novák Katalin, a volt köztársasági elnök férjével együtt jelent meg a nyilvánosság előtt

Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Nem tudta leplezni szomorúságát a talpig feketében álló Novák Katalin.

A volt köztársasági elnök ritkán látható a kegyelmi botrány óta, közösségi oldalán pedig legutóbb február 26-án közölt egy videót, amiben bejelentette búcsúját, egyben gratulált utódjának, Sulyok Tamásnak, akinek sok erőt kívánt munkájához.

Magánprogramokon időnként feltűnik Novák, így egyebek között Stuttgartban is lehetett őt látni, amint fiával a magyarok Németország elleni mérkőzésére igyekezett. A sajtó megneszelte az érkezését, ám az egykori államfő mindössze néhány mondatra állt meg, és kerülte a kegyelmi botrány kérdéskörét, végül a fia húzta arrébb.

Most azonban ennél sokkal szomorúbb apropóból láthattuk Novák Katalin, amint férjével együtt temetésen vettek részt. A házaspár Szegeden, Király Levente búcsúztatásán jelent meg.

A Nemzet Színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja 87 évesen hunyt el, temetésén a város polgármestere, Botka László is beszédet mondott:

„Nem tudott szeretet nélkül dolgozni és létezni. Mindig hangsúlyozta, hogy ő elsősorban ember, és csak másodsorban színész. Mindig a maximumot nyújtotta, és nemcsak a színpadon, hanem a mindennapi életben is”

– idézte a Délmagyar.

„Neve mindörökre összeforr Szegeddel és a szegedi színjátszás gazdag történetével. Nemcsak kiváló művészi teljesítményével, de emberségével és elkötelezettségével is mély nyomot hagyott a szívünkben. Élete példaértékű mindannyiunk számára, bizonyítva, hogy hűséggel és szeretettel érdemes élni”

– fogalmazott Botka.

A Szegedi Nemzeti Színház nevében Banák László főigazgató búcsúzott, mint mondta, Király Levente 57 évig állt színpadon, és összesen 216 bemutatója volt, számos darabban megmutatta sokoldalúságát és tehetségét.

Novák Katalin szintén szegedi származású, Király Levente a nagybátyja volt. A színművész 57 évig élt házasságban Novák Judittal, két gyermekük született és hat unokának örülhettek.