„Anyukám fuldoklott” – halálos pánikot éltek át Budapesten a 2006-os tűzijátékra lecsapó vihar alatt

2006. augusztus 20. után már soha nem tekintünk ugyanúgy az ünnepi tűzijátékra. Budapesten akkor is százezrek várták, hogy fellőjék a színes rakétákat, a látványos szórakozásból viszont rémisztő káosz lett, amikor a fővárosra lecsapott egy hatalmas vihar. Az emberek pánikszerűen menekültek a fedett helyekre, miközben egy kislány és egy férfi egy rájuk dőlő fa alatt lelték halálukat, egy nő infarktust kapott, ketten pedig egy a Dunán felboruló csónakból kizuhanva haltak meg.

Félezer ember sérült meg, a vihar által sújtott városrészek felismerhetetlenné váltak, megszámlálhatatlanul sokan szenvedtek életre szóló traumákat. A fiatalok közül talán sokan ma már nem is értik, hogy miért foglalkoznak ennyit a tűzijáték alatti időjárásról, pedig ha akkor is hasonlóan elővigyázatosak lettek volna, az áldozatok talán még ma is életben lehetnének. Ezúttal a Threads-en emlékeztek vissza a szörnyű estét át- és túlélők, borzongató beszámolókat írva a történtekről:

„10 éves voltam, anyukámmal fent a várban. Egyrészt nekem is nagyon ijesztő élmény volt, alig lehetett levegőt kapni, a szél az arcunkba csapta a vizet. De sokkal rémisztőbb volt, hogy anyukám teljesen pánikba esett, ő tényleg fulldoklott. Aggódtam érte, de közben lefagytam, nem tudtam mit tegyek, örökre belém égett ez az emlék”

– írta egy hozzászóló.

„16 voltam, először a Szabadság hídnál álltunk meg egy fa alatt, de az akkori pasimnak telefonáltak a haverjai, hogy menjünk beljebb, mert ők az Erzsébet hídnál vannak. Besétáltunk oda, ott kapott el minket a vihar is. A híd alá menekültünk be, így nem sérültünk meg. Ez volt életem egyik legnagyobb szerencséje, ugyanis hazafelé sétálva láttuk, hogy a fát ami alatt először megálltunk, kicsavarta a szél. Lehet ha ott maradunk, most nem pötyögnék ide…”

- idézte fel a borzasztó estét egy másik kommentelő.

„19 éves voltam akkor, és azon az éjszakán majdnem meghaltunk. A barátnőmmel egy Mekibe rohantunk be, mire pillanatok alatt hatalmas embertömeg gyömöszölte be magát. Mi leghátul a falnál álltunk, csak szorítottak a falhoz, üvöltöztünk, hogy nem kapunk levegőt. Ha egy pasi nem emel fel minket, úgy hiszem megfulladtunk volna. Traumatikus élmény, halálközeli pánik.”

„A Margit-híd kellős közepén voltunk, amikor lecsapott a vihar, egyik percről a másikra vízszintesen szakadt az eső és nem volt hova menekülni előle. Mire elértük a Jászai mari teret, már a híd alatt se volt egy szabad négyzetcentiméter, mindenhol próbáltak az emberek fedezéket keresni, nekünk már sokakkal együtt nem jutott, úgyhogy a körúton még a Nyugatiig kellett ballagni, miközben két oldalt tetőcserepek potyogtak, középen a villamossínen próbáltuk túlélni az apokalipszist...Elég para volt.”