promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Nemrég még az ágyból sem tudott felkelni a Madách színház súlyosan megsérült művésze, most viszont óriási fejlődésről számolt be

Nemrég még az ágyból sem tudott felkelni a Madách színház súlyosan megsérült művésze, most viszont óriási fejlődésről számolt be

Borítókép:  Profimedia
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions

Bámulatos változáson ment keresztül a 32 éves táncművész, aki két komoly műtéten is átesett.

Minden nehézséget felülírt Széphalmi Juliska bámulatos akaratereje, aki ma már a visszatérésről beszél, pedig néhány hónappal ezelőtt ez még csak álom volt, hiszen térdműtéte után az ágyból is alig tudott felkelni.

A Madách színház táncművésze az elmúlt években két térdműtéten is átesett, a második után pedig érthető módon elkeseredetten nyilatkozott. Akkor azt mondta, hogy el kell fogadnia, hogy a teste már nem lesz ugyanolyan a beavatkozásokat követően.

Nemrég azonban pozitív hírek érkeztek felőle. Mint közösségi oldalán arról beszámolt, valaki kinevette, hogy a munkájaként tekintett a rehabilitációjára, ám ő bizonyította, hogy komolyan gondolja mindezt:

„Azért dolgozom iszonyú tudatosan, mindent betartva, napról napra, járok utána mindennek is, és szedem a különböző tápkiegeket, hogy minél gyorsabban felépüljek, újra táncolhassak”

– fogalmazott áprilisban.

Most pedig megmutatta követőinek, hogy fél év alatt milyen messzire jutott, és hogy miként nézett ki a rehab első és utolsó napja:

„Amikor elkezdtük, magam sem hittem benne, hogy ilyen gyorsan, ilyen mértékű lehet a javulás, gyógyulás! De ehhez kőkeményen kellett harcolni, sokkal jobban mint első alkalommal”

– fogalmazott, egyben köszönetet mondott terapeutájának is.

„Furcsa érzés ez most, egy időszak lezárult megint. Hát hagyom, hogy kezdődjön egy új! Mindenkinek kitartást kívánok, aki éppen felépülni szeretne bármiből vagy rehabilitáción van! Ne feledjétek bármi lehetséges, csak nagyon kell akarni, döntsd el fejben és kezdj bele! Menni fog!”

– írta a biztató sorokat követőinek a táncművész.

Széphalmi Juliska alig két héttel ezelőtt arról is lelkesen számolt be, hogy újra futóversenyen volt, és bár akkor úgy vélte, hogy az állóképességén még van mit javítania, a térde viszont jól bírta a megpróbáltatásokat.