promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Óriási méretű a magyar Atlantisz, mely a Duna egyik legizgalmasabb szakaszának mélyén rejtőzik
Borítókép:  Profimedia / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hatalmas ókori építményrendszert fedeztek fel a folyó Dunaújvárosi szakaszánál.

A Duna vidéke tele van régészeti kincsekkel, az egyik leggazdagabb lelőhelynek számít az országban. Dunaújváros környéke különösen izgalmas, hiszen nem csupán a földben, de a víz alatt is rengeteg ókori emléket találtak a szakemberek.

A kutatások már évtizedek óta folynak, a város terjeszkedése során ugyanis egy 1500 éves temető került elő, ahol több ezer sírt találtak. A régészek domborműveket, gazdag díszítésű ékszereket és faragmányokat emeltek ki a földből, betekintést nyerve az egykori római kori település kultúrájába.

Ennek közepén egy katonai erődítmény volt, a város pedig csaknem 6-7 ezer lakosú volt, akik a katonák hozzátartozói, valamint földművesek és kézművesek voltak. Egyes épületmaradványok pedig még ma is láthatók a városban.

Jóval később, 2016-ban aztán újabb nagy felfedezésről érkezett hír, a dunaújvárosi Intercisa Múzeum és a ráckevei Árpád Múzeum közös munkájának eredményeként ugyanis egy csaknem 10 ezer négyzetméteres víz alatti építményrendszerre bukkantak a Szalki-szigetnél.

A víz alatti ásatások során búvárok és régészek együttműködésével több leletet is felhoztak a vízből, melyekről kiderült, hogy a római korból származnak. Ezen felül azt is megállapították, hogy egy több sávra osztott, nagyobb platform része az építmény.

Mivel a környék a Római Birodalom fennállásának idejében határvidéknek számított, ezért eleinte egyértelműnek tűnt, hogy ezekben az időkben épülhetett ott egy kikötő, később azonban az egyik kiemelt gerendát kormeghatározásos vizsgálatra küldték, mely viszont az Árpád-korból származott. Így az is lehet, hogy a díszes, római köveket felhasználták egy későbbi monostor építéséhez, amit évszázadokkal ezelőtt romboltak le.

Továbbra is számos kérdőjel van az elsüllyedt építményrendszer körül, az viszont egészen biztos, hogy a térségben még számos érdekes régészeti felfedezés kerülhet elő akár a földből, akár a vízből, a környéken pedig folyamatosan találnak újabb és újabb ókori emlékeket.

Forrás: Origo, Duol

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás